A Gazdasági bizottság alkalmasnak ítélte Kandrács Csabát az MNB alelnöki posztjára
Az Országgyűlés elnöke kiemelte, hogy Dél-Korea volt az első ázsiai ország, amelyik a rendszerváltozás után Magyarországgal megújította a diplomáciai kapcsolatokat.
Az ellenzék ma tesz kísérletet egy rendkívüli klímaügyi parlamenti ülés megtartására, amit a kormánypártok kampányfogásként értékelnek és várhatóan távolmaradásukkal akadályozzák azt meg.
Röhejes, szomorú, vagy felháborító?
Magyarok és németek „cselekvő barátsága” nélkül Európa „nemcsak szegényebb, hanem erőtlenebb is lenne”, ezért meg kell őrizni ezt a barátságot – mondta az Országgyűlés elnöke.
Rétvári Bence az Országgyűlés honlapján olvasható dokumentumban Hohn Krisztina (LMP) azt firtató kérdésére válaszolt, hogy tervezi-e a kormány a háziorvosi praxisnormatíva emelését.
Lemond a Magyar Liberális Párt vezetéséről Fodor Gábor, döntését a párt hétfői küldöttgyűlésén jelentette be.
Fontos változásokat tartogathat az ősz a földforgalommal kapcsolatos szabályozásban, a szükséges törvénymódosítások már ősszel az Országgyűlés elé kerülhetnek – értesült a Magyar Nemzet.
A kifejezetten fiatal házaspároknak járó babaváró támogatás kivételével a családvédelmi akcióterv valamennyi eleme elérhető a gyermekeiket egyedül nevelő szülőknek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Tisza Párt programja, hogy felvegyék Ukrajnát az Európai Unióba.
A miniszterelnök felidézte Nagy Imre újratemetésén elmondott beszédét, és az akkori eseményeket.
Ezt a magyar családok is megérzik.
Magyarország és az Európai Unió érdeke is az, hogy a nyugat-balkáni országok mielőbb csatlakozzanak a közösséghez – hangsúlyozta Nagy Márton.
Népszerű színész-énekes csatlakozott a musical színház csapatához.
A Horn Gábor nevével fémjelzett kutatóintézet szakmányban gyártja a torzító méréseket.
Israel’s ambassador in Budapest says her country cannot sit idly by, while Iran is acquiring nuclear weapons.
Népszerű színész-énekes csatlakozott a musical színház csapatához.
A Horn Gábor nevével fémjelzett kutatóintézet szakmányban gyártja a torzító méréseket.
Israel’s ambassador in Budapest says her country cannot sit idly by, while Iran is acquiring nuclear weapons.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.