Épphogy kilépett a házból, azonnal újra kellett éleszteni a Fejér megyei férfit, aztán kiderült, hogy nem ő az egyetlen
A felesége is segítségre szorult, de őt csak később találták meg.
A felesége is segítségre szorult, de őt csak később találták meg.

Riasztás érkezett a légimentőkhöz kedden, Nádudvaron egy csecsemőnél merült fel az életveszély lehetősége.

Ismertették a tapasztalatokat.

Elszomorító, hogy van, aki ilyen mélyre tud süllyedni – fogalmaz a mentőszolgálat.

Van néhány dolog, amire oda kellene figyelni.

Képzeljék el mi lenne itt, ha egy fideszes politikusról vagy közszereplőről derülne ki, hogy ugyanezt csinálta. És lennének hozzá bizonyító mentőszolgálati jegyzőkönyvek is.

A betegeknek már nem kell a kerülethatárokat figyelembe venniük, így bármely ügyeleti telephelyre bemehetnek, ahol megfelelő ellátást kaphatnak.

A mentőegységet rosszulléthez riasztották, a mentőautó megkülönböztető jelzéseket használt, amikor egy személyautóval összeütközött.

Eddig túlbiztosítottnak tűnik a rendszer, de hétvégén mindig több a beteg az ügyeleten.

Több esetben elegendőnek bizonyult a telefonos tanácsadás.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kiszivárgott, több száz oldalas megszorítócsomag tartalma és felépítése alapján egyértelmű: a tervezet a Tisza Párthoz köthető, és baloldali fordulatot készít elő a magyar gazdaságban.

Polgármesterre és önkormányzati képviselőkre szavazhattak.

Fegyház várhat a vádlott férfira.

A hőmérséklet enyhe marad.

Az egyházfő hivatalos látogatásra érkezett az országba.

Floridában tárgyalt a béketervről az amerikai és az ukrán delegáció.

Tízezrek tüntettek Madridban a kabinet lemondását és új választások kiírását követelve. A tüntetők korrupcióval vádolták a baloldali kormányt.

A Fradi két góllal is vezetett, de a végén meg kellett küzdenie a győzelemért.

Az orosz külügyi szóvivő egyértelműen fogalmazott.

Szumátrán már 442-re emelkedett a halálos áldozatok száma.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.