Lassan halad a vizsgálat az óvodából kiszökött pesterzsébeti gyerekek ügyében
Két kisgyermek kiszökött az óvodából és hazasétált.
Két kisgyermek kiszökött az óvodából és hazasétált.

Az építkezés nagyon fontos, de még fontosabb, hogy az intézményekben a nevelők az egyház értékrendjének megfelelően foglalkozzanak a gyerekekkel.

Egy csoportszobát le is zártak az emeleten a probléma miatt, de a szülőknek a valódi okot nem árulták el.

A mintegy kilencezer lakosú Bánffyhunyadon csaknem harmincszázalékos a magyarok aránya.

A köztársasági elnök egy óvodát is meglátogatott, melyet magyar támogatásból hoztak létre.

Az eset még 2017 májusában történt, a gyerek nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Lehet, hogy látta őket?

A jelentés szerint a személyzet egyik tagja a kislányt egy asztal mellett találta a földön, szemén a vágott sebbel.

A nő öt kiskorút, amikor nem fogadtak szót, indulatos állapotba kerülve többször is bántalmazott

Legalább hétezer gyermeknek tartott már szemléletformáló programot Sulyok Péter és Almádi Balázs.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Rövid videóösszeállítással emlékezett meg a kormányfő advent második vasárnapjáról.

Két fiatalembernek válaszolt a politikus Kecskeméten.

Már azt sem tagadják, hogy baloldali a párt gazdasági programja.

A miniszterelnök vasárnap sem pihen.

A volt amerikai elnök életműdíjat kapott az LMBTQ közösségért végzett munkájáért. Köszönőbeszéde furcsán sikerült.

A kulturális és innovációs miniszter lapunknak beszámolt arról, hogy XIV. Leó pápával most találkozhatott először az audiencián, akinek megköszönte, hogy a jubileumi évben a magyarok ilyen sok értékes eseménnyel társulhattak a szentévi programsorozathoz.

Az orosz elnök szóvivője szerint a nyugati intézmények önmagukkal kerültek ellentmondásba.

A 79 éves amerikai üzletember, Tom Hicks vasárnap családja körében hunyt el.

Nem csak az olasz közönség, a turisták is megismerhették a magyar kultúra sokszínűségét.

A győriek egy kapushibának és a kihagyott helyzeteknek köszönhetően nyertek csak 3-1-re az újonc ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.