Édesanyjával együtt tűnt el egy hét év körüli kislány, nem adnak életjelet
Lehet, hogy látta őket?
Lehet, hogy látta őket?
A jelentés szerint a személyzet egyik tagja a kislányt egy asztal mellett találta a földön, szemén a vágott sebbel.
A nő öt kiskorút, amikor nem fogadtak szót, indulatos állapotba kerülve többször is bántalmazott
Legalább hétezer gyermeknek tartott már szemléletformáló programot Sulyok Péter és Almádi Balázs.
Nagyrészt cseppfertőzéssel terjed az akut fertőző betegség.
Három másik megsérült.
Sok kisgyermek kényszerül óvóhelyre menekülni, amikor megszólalnak a szirénák. A családok többsége húsvétkor sem láthatja majd egymást.
Az Albertfalvai Don Bosco katolikus óvoda több mint húsz éve működik Újbudán a kerületi lakosok megelégedésére.
A bölcsődei ellátás fejlesztésén dolgoznak.
A Fidesz–KDNP a lakossággal összefogva akadályozná meg az intézmények bezárását.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A baloldal korábbi kormányfőjelöltje nemcsak politikusokat, bírókat is megfenyegetett.
Vádat emeltek egy zalai sportegyesület vezetője ellen.
Nagy Márton az EIB év elején kinevezett elnökével tárgyalt.
Az ok a megemelkedett energiaárak.
Aljasságból, hazugságból, gyávaságból, árulásból áll össze ez a nem is tudom, micsoda.
A IX. kerület vezetése helyett a karrierépítésre koncentrál Baranyi Krisztina.
Egy motorkerékpárt is megpróbált ellopni, de nem járt sikerrel a férfi, aki jelenleg már börtönben ül más büncselekmények miatt.
A Tisza Párt elnöke nem elégszik meg a verbális agresszióval, már tettlegességhez is folyamodott.
Oroszország rakétákat tesztelt, demonstrálva technológiai fölényét.
A Demokrata Párt egy közleményben bejelentette, hogy „lázadás" miatt feljelentést tesz Jun Szogjol elnök és magas rangú biztonsági tisztviselők ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.