Palkovics László: A kormány segíti a munkanélkülivé lett ózdiak elhelyezkedését
A minisztérium azon dolgozik, hogy az ózdi munkavállalók biztonságban legyenek, és minden eszközt ennek rendel alá – mondta az innovációs és technológiai miniszter.
A minisztérium azon dolgozik, hogy az ózdi munkavállalók biztonságban legyenek, és minden eszközt ennek rendel alá – mondta az innovációs és technológiai miniszter.

A tárca prioritásként kezeli az ózdiak ügyeit, így haladéktalanul reagál az ABB bejelentett gyárbezárási szándékára is.
Ózd jobbikos városvezetése megszüntette az önkormányzat eddigi, családalapítást elősegítő támogatását, s ezzel cserbenhagyta a helyi családokat – jelentette ki az ózdi Fidelitas elnökhelyettese.
Janiczak Dávidról a közelmúltban derült ki, hogy húszezer forintért kibérelte a teljes városi uszodát, öt évvel ezelőtt pedig záróra után ingyen bowlingozott a helyi sportpályán.
A Hír TV úgy tudja, Janiczak Dávid 2015-ös hajnali 3-ig tartó buliján ott volt a Jobbik országos vezetésének egy része is.
A városvezér azzal magyarázta a létesítményfoglalást, hogy tömegiszonya van. Ha ő bárhol megjelenik, ott rögtön afféle fogadóóra lesz, az emberek megállás nélkül kérdezgetni kezdik.
Az ózdi polgármester Bástya elvtárs nyomdokain.

A szabályok sorozatos megsértése miatt a Magyar Labdarúgó-szövetség a múlt héten kizárta az ózdi csapatot a bajnokságból. A történet azonban ezzel nem ér véget.

Ritkán kerül NB III-as meccs a kiemelt hírek közé, de a Tállya és az Ózd gondoskodott róla: előbbi vasárnap 29-0-ra győzte le a valamikor az élvonalat is megjárt ózdiakat.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Szabó Andrea szerint már 2022-ben és 2018-ban sem működött az ellenzéki oldalon az a választói szempont, hogy függetlenül az ideológiától, arra kell szavazni, akinek legnagyobb esélye van a Fidesz leváltására.

Veszekedés közben ölt az 59 éves nő.

– A háború pont olyan, mint a migráció – hívta fel a figyelmet a miniszterelnök.

Magyar Péter is így csinálja, ennek ellenére nem maradhat következmények nélkül.

Hidvéghi Balázs parlamenti államtitkár a Facebook-oldalán reagált Fico kijelentéseire.

Európában egyre kevésbé hisznek a gyors rendezésben.

Politikai megtorlás politikailag motivált jegyei Lengyelországban.

A tárcavezető szerint az új világrendben Európa láthatóan nem találja a saját helyét.

Férfi pólósaink Montenegróval küzdenek meg a kontinensviadal második fordulójában.

Fidesz continues on the Hungarian path, the path of peace.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.