Paletta: 1848 méter hosszú zászló az Andrássy úton
A hazafias honvédelmi nevelésről, egy nagyszabású versmondó versenyről és egy fergeteges partiról is szó volt a Hír TV kulturális magazin műsorában.
A Hír TV Paletta című műsorának tegnapi adásából többek között megtudhatták, hogy egészségügyi vészhelyzetekre készít fel a Semmelweis Egyetem, illetve azt is, hogy új előadásban debütál a sokak által kedvelt színművész Szabó-Sipos Barnabás.
A Hír TV Paletta című műsorának pénteki adásában a kőbányai Szent László napok mellett, szó esett a Bátrak Ligája-Rákóczi Kupa elnevezésű iskolai vetélkedősorozatról és Singh Viki legújabb munkájáról is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az Egyesült Államok elnöke Truth Social oldalán tett közzé bejegyzést.
Hétfőn eldőlhet a magyar válogatott sorsa a világbajnokságon.
Balogh Botondék és a VAR dönthette el az olasz bajnoki címet, Milánó mindkét fele romokban heverhet.
A román Antena 3 csatorna, a választási szervek adataira hivatkozva közölte, hogy Nicușor Dan Románia elnöke. Kelemen Hunor gratulált az új elnöknek.
A betegség áttétet adott a csontokba is.
Az exit poll szerint Trzaskowski 31,6 százalékot, Nawrocki pedig 29,8 százalékot kapott.
Gyorsan jött és gyorsan ment a vihar.
LANGY ESŐK JÖNNEK – Az apartheid rendszer működtetése olyan kollektív emlék, amelyet nem tud az ország lerázni magáról.
A betegség áttétet adott a csontokba is.
Az exit poll szerint Trzaskowski 31,6 százalékot, Nawrocki pedig 29,8 százalékot kapott.
Gyorsan jött és gyorsan ment a vihar.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.