Palkovics: Az innováció a fenntartható növekedés kulcsa (X)
A kormány kiemelten kezeli a kutatás-fejlesztést, hogy Magyarország Európa egyik erős innovátora lehessen.
A kormány kiemelten kezeli a kutatás-fejlesztést, hogy Magyarország Európa egyik erős innovátora lehessen.
A miniszter elmondta, hogy megkezdődik a Budapestet elkerülő teherforgalmi vasútvonal előkészítése.
Az üzemben 2023-tól gyártják a világ jelenleg legmodernebb, páncélozott harcjárműveit.
Nemzetgazdasági és vállalati szempontból is jóval hatékonyabbak a KFI-re fordított összegek, mint bármely más befektetés – hangsúlyozta Palkovics László.
A beruházások teljes költsége várhatóan 55 milliárd forint lesz.
Az alapítványi működési forma és az új finanszírozási rendszer is hozzájárul a felsőoktatási intézmények versenyképességének növeléséhez.
A kormány mintegy 4300 milliárd forintot fordít egyebek mellett a magyar élelmiszeripar korszerűsítésére.
A beruházás finanszírozására várhatóan több mint százmilliárd forint támogatást lehet majd igényelni, az első szerződést alá is írták az EU ügynökségével.
Palkovics László kiemelte, hogy a védelmi ipari stratégia egyik legfontosabb eleme az ágazati klaszterrendszer kiépítése, amelyek egyike a harcjárműfejlesztésre irányul.
A miniszter a Figyelőnek elmondta, hogy a haderőfejlesztésen túl az exportpiacok kiépítése a cél.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Két eszmetörténészünk, Megadja Gábor és Molnár Attila Károly részletesen kifejtette, miként látja a kérdést.
Magyar Péter honvédelmi szakértője szerint a kérdés az lesz, hogy a rendőrök és a katonák hova állnak majd egy ilyen helyzetben.
Nézze meg a felvételt, felismeri?
Amíg háborúpárti elnöke volt az Egyesült Államoknak, nem készültek lövészlesek az elnöki gép közelében.
Újra és újra napirendre kerül a kötelező sorkatonaság bevezetése.
Így jár az, aki háborúpárti álláspontot képvisel, aki szítja a háborús feszültséget – fogalmazott a külügyminiszter.
A parlamentben beszél a miniszterelnök, aztán fogadja Alice Weidelt és Alekszandar Vucsicsot.
Tökéletes energiaforrást biztosítanak.
Samu Koponyacsontját 1965-ben fedezte fel Vértes László régész.
Egy öreg Citroën tulajdonosa jelentős összegű bírságokat gyűjtött össze Fejér vármegyében.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.