Entwicklungen im ungarischen Militär erreichen Weltstandards
Gáspár Maróth: Aus einem Nachteil schaffte die Regierung einen historischen Vorteil.
Gáspár Maróth: Aus einem Nachteil schaffte die Regierung einen historischen Vorteil.
Olyan 2-3 ezer fős high-tech hadiipar épül ki néhány éven belül, amely több évtizedes technológia előnyt tud biztosítani Magyarországnak.
Különleges alapkőletétel zajlott Zalaegerszegen, világszínvonalú harcjárműgyár építése kezdődik meg.
– Magyarország jövője magyar, zöld és hightech – mondta Palkovics László tárcavezető az üzem átadóján.
Palkovics László elmondta: az eddigi intézkedések eredményeképpen több mint 950 ezren kaptak munkaerőpiaci vagy képzési támogatást.
A kormány célja, hogy a járvány előtti 75 százalékos foglalkoztatottság nyolcvan százalék fölé emelkedjen.
A hidrogéngyártás és -tárolás költséges. Országunk az elsők között csatlakozna a hidrogénkoalícióhoz.
A járvány következtében az állampolgárok és a vállalatok digitalizációja számos esetben felgyorsult.
Az innovációs és technológiai miniszter a mindennapokat meghatározó technológiák fejlődését emelte ki.
A magyar részről kétszázmillió forintos keretösszeg 3-10 elképzelés valóra váltását teszi lehetővé.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Két eszmetörténészünk, Megadja Gábor és Molnár Attila Károly részletesen kifejtette, miként látja a kérdést.
Magyar Péter honvédelmi szakértője szerint a kérdés az lesz, hogy a rendőrök és a katonák hova állnak majd egy ilyen helyzetben.
Nézze meg a felvételt, felismeri?
Amíg háborúpárti elnöke volt az Egyesült Államoknak, nem készültek lövészlesek az elnöki gép közelében.
Újra és újra napirendre kerül a kötelező sorkatonaság bevezetése.
Így jár az, aki háborúpárti álláspontot képvisel, aki szítja a háborús feszültséget – fogalmazott a külügyminiszter.
A parlamentben beszél a miniszterelnök, aztán fogadja Alice Weidelt és Alekszandar Vucsicsot.
Tökéletes energiaforrást biztosítanak.
Samu Koponyacsontját 1965-ben fedezte fel Vértes László régész.
Egy öreg Citroën tulajdonosa jelentős összegű bírságokat gyűjtött össze Fejér vármegyében.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.