A hazai ellátásbiztonsághoz elengedhetetlen az atomenergia
Hazánkban az egy főre jutó szén-dioxid-kibocsátás jóval alacsonyabb, mint a klímavédelem élharcosának tekintett Németországban.
Hazánkban az egy főre jutó szén-dioxid-kibocsátás jóval alacsonyabb, mint a klímavédelem élharcosának tekintett Németországban.
Úgy lenne biztosítható az elvárt minőség, ha a légikikötő állami kézbe kerülne – mondta Palkovics László a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérrel kapcsolatban.
Mi sem illusztrálja jobban a hidrogéngazdaság kialakításának fontosságát, hogy ugyanakkorra készült el a szakmai állásfoglalás és a kormányzati stratégia.
Ma fogadják utoljára a kormányhivatalok a kutatás-fejlesztési bértámogatásra vonatkozó kérelmeket. Harmincmilliárd forintot fordított a célra a kormány.
Ez a legnagyobb naperőmű Közép-Európában, négyszer akkora, mint a kapuvári, amit eddig Magyarország legnagyobb hasonló létesítményeként tartottak számon.
Az atomenergia elfogadtatása jelentős politikai eredmény lenne – mondta lapunknak Kiszelly Zoltán.
Az innovációs és technológiai miniszter emlékeztetett: Magyarország már sok híres tudóst adott a világnak, akik nagyban hozzájárultak a fejlődéshez.
Palkovics László: Magyarország az egységes uniós adórendszert sem támogatja.
A európai ELI intézmények konzorciumi irányításában a Szegedi Tudományegyetem is részt vesz – mondta a Magyar Nemzetnek Palkovics László.
Nemcsak új irányítási rendszer, hanem egy teljesen új magyar egyetemi rendszer jött létre Orbán Viktor miniszterelnök szerint.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A küzdelem a békepártiak és a háborúpártiak között folytatódik – híva fel a figyelmet a kommunikációs igazgató.
Ismét egy vidéki Tisza-sziget függesztette fel a működését.
A mentőegység hiába próbálta újraéleszteni a férfit.
Hiába a 120 milliós kampány, a főpolgármesternek csalódnia kellett.
„A megmaradt infrastruktúra nem tudja garantálni a biztonságos ellátásunkat.”
Gyorsított pályán akarják felvenni Ukrajnát az EU-ba.
A szociális kiadások elszabadultak, miközben a beruházások évtizedek óta csökkennek.
A Grammy-díjas, kubai származású amerikai rapper koncertjén Lil Jon melegíti be a közönséget.
Előtte még forgalommal szemben is tekert egy kicsit.
Olimpiai érmes és világbajnok úszónk édesapja és húga elvesztése után a gyász feldolgozásáról is beszélt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.