Brüsszel azon dolgozik, hogy kormányra kerüljön a patkányozó kém harcostársa + videó
Németh Balázs emlékeztetett, a baloldali ellenzék nem változik, nem meglepő részükről a „patkányozás”.
Németh Balázs emlékeztetett, a baloldali ellenzék nem változik, nem meglepő részükről a „patkányozás”.
A főváros vezetése szerint a baloldal — alkalmatlanságát számtalanszor bizonyító — főpolgármester-jelöltje hisztériát kelt és félrevezet.
Sorozatos kommunikációs hibák, rossz stratégiai döntések és otromba kiszólások jellemezték az MSZP eddigi kampányát, amely az EP-választás előtt napokra gyakorlatilag összeomlott.
Az ellenzék felmérte, hogy nincs esélye beérni a kormánypártokat, ezért a pártok egymással kezdtek el versengeni, próbálják kialakítani az erősorrendet – mondta Deák Dániel.
Nem az ocsmány patkányozást kellene folytatnia Ujhelyinek, hanem szépen be kellene jelentenie, hogy Bangóné Borbély Ildikót azonnal lemondatták a képviselői mandátumáról.
A Karc FM és a Szabad Föld főszerkesztője úgy fogalmazott, amit Bangóné művelt, majd ahogy Ujhelyi ráerősített, úgy soha, senki ilyen egységbe a kormánypárti tábort nem tudta volna kovácsolni.
Ha a színjátszás és a hazudozás nem jön be, a szocialisták a velük egyet nem értő szavazókat szidják és minősítik. Most ez a lepatkányozás volt – jegyezte meg Rogán Antal.
Bangóné patkányozása után nem sokkal is érződik már, hogy az ellenzéki oldalon kezdik elviccelni, elbagatellizálni az ocsmány, fasisztoid ízű kijelentést.
Az MSZP-s országgyűlési képviselő kijelentése után tévednek, akik azt hiszik, ilyen eset következmények nélkül maradhat – mondta a kormánypárt kommunikációs igazgatója.
A politológus szerint a Fidesz jól reagált a patkányozós kijelentésre, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület megdöbbenésének adott hangot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A BL-döntő mind az öt góljának szerzője más-más okból írt történelmet, Luis Enrique a kilencévesen elhunyt lányáról is beszélt.
Robbanások hangját is jelentették az események előtt.
A berlini kormány inkább közös fejlesztésre tenne ajánlatot.
Sokan az év egyik legfelkavaróbb élményeként emlegetik a Grimm testvérek klasszikusából készült horrort.
Az európai ipar már padlón van, és elszabadult az energiaszegénység a lakosság körében.
A 45 éves Katrine Lunde és a múlt jelentheti a legnagyobb akadályt a Győri Audi ETO KC címvédésében.
A közvélemény-kutatások szoros versenyt jeleznek az első forduló után.
Tombol a kettős mérce.
Az európai ipar már padlón van, és elszabadult az energiaszegénység a lakosság körében.
A 45 éves Katrine Lunde és a múlt jelentheti a legnagyobb akadályt a Győri Audi ETO KC címvédésében.
A közvélemény-kutatások szoros versenyt jeleznek az első forduló után.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.