Durvaságteljesítmény

Bangóné patkányozása után nem sokkal is érződik már, hogy az ellenzéki oldalon kezdik elviccelni, elbagatellizálni az ocsmány, fasisztoid ízű kijelentést.

Forrás: facebook.com/fidesz képernyőfotó)

Attól tartunk, nincs messze az az idő, amikor az ellenzék és sajtója kiderítik, hogy nem is Bangóné követett el szélsőséges ordenáréságot azzal, hogy lepatkányozta a nem baloldali választókat, hanem a kormánypártok támadták meg az MSZP-s képviselőnőt. Lelki szemeinkkel már látjuk a táblácskákat, amelyeken „Je suis Bangóné!” felirat díszeleg, szolidaritást vállalva a méltatlanul meghurcolt politikusnővel.

Az ellenzéknek, illetve a magát baloldalnak nevező kompániának régóta az a csoda­elixírje, hogy a konzervatív oldal minden védekezését támadásnak állítják be. Emlékezzünk vissza Gyurcsány Ferenc 2006-os választás előtti szavaira, amikor a kóbor kutyák sintértelepre küldésével példálózott az őt bírálókkal összefüggésben. De ez a szerecsenmosdatás nem volt másként az őszödi beszédet követően sem, amelyről azt találták ki a liberális PR-kotyvasztóműhelyekben, hogy legjobb a hazugságok hencegő beismerését csupán szenvedélyes igazságbeszédnek beállítani.

Bangóné patkányozása után nem sokkal is érződik már, hogy kezdik elviccelni, elbagatellizálni az ocsmány, fasisztoid ízű kijelentést. Van olyan ellenzéki képviselő, aki csupán intelligens, aranyos kis rágcsálókat és fideszes túlérzékenységet emleget. Az MSZP pedig a megszokott módon máris visszatámad, és azt mondja, hogy bár képviselőjük nem érdemel lovagkeresztet a mondataiért, ám már elnézést kért mindazoktól, akiket akaratlanul is megbántott. A Fidesz tájékoztató filmje kapcsán pedig már azt is látjuk: kezdődik a fanyalgás, és csak idő kérdése, hogy méltatlankodásba csapjon át. Ha meg ehhez még egy sírós arcú, a támadások terhe alatt megroppanó Bangónét is elképzelünk kis időn belül, készen állhat a diktatúra legújabb áldozatáról szövögetett kommunikációs PC-legenda. Ne tévesszenek meg senkit a ­Bangóné penetráns kirohanását illető kritikai megjegyzéseik sem. Egyelőre az is az érdekük, hogy a rivális, ugyanarra a szűk szavazói bázisra hajtó MSZP-t bírálják, de ez csak időleges – a közös ellenség ismét egy üvöltő­kórusba fogja terelni őket.

Holott az elkövetett bűn korántsem vehető tréfára. Hisz mit szokás tenni a patkányokkal? Tudja mindenki. Másrészt a képviselőnő nem csak a fideszeseket minősíthette patkányoknak. A patkány ugyanis a gyávaság, a menekülés negatív jelképe, tehát Bangóné olvasatában azok is patkányok, akik nem lépnek fel a Fidesz ellen, gyáván nem vállalják a kormánnyal, vagyis a diktatúrával a harcot. Emiatt tehát nemcsak a Fidesz-szimpatizánsok, -szavazók millióit, hanem az egész ország lakosságát sértette meg. Rákosi annak idején arra panaszkodott, hogy kilencmillió fasisztával kell kommunizmust építenie, Bangóné szerint pedig majdnem tízmillió patkánnyal megküzdve kell politizálniuk. Végeredményben Gyurcsány „kurvaország”-ozásának javított (vagy rontott – nézőpont kérdése) kiadását adta elő.

Igazából még új vonulatot sem képvisel ezzel a rekordokat döntögető durvaságteljesítménnyel. Kissé elsikkadt, hogy Tóth Bertalan MSZP-elnök is azt mondta pár hete egy fórumon, hogy „a kormányváltás után a személyes szabadsága lesz veszélyben minden fideszesnek, családostul”.

Adódik persze a kérdés: a korlátoltságon túl vajon mi motiválhatta ezt az agresszivitását már a családtámogatási konzultációs kérdőív összemarcangolásával is demonstráló politikusnőt abban, hogy elárulja magát?

Ő és ellenzéki aktivistatársai éppen amiatt szélsőségesen frusztráltak és dühöngenek, mert valódi programjukat, azt, hogy gyűlölik a konzervatív oldalt, nem vallhatják be nyíltan, miközben az ország sikeres, a lakosság pedig nem hajlandó őket követni, hiába pankrációznak és hisztériáznak.