Várják az építészeti terveket a Pázmány új campusához
Fürjes Balázs lesz az építészzsűri elnöke, tizenkét versenyző leadott pályázatai közül választanak majd.
Fürjes Balázs lesz az építészzsűri elnöke, tizenkét versenyző leadott pályázatai közül választanak majd.
„Az új campus hozzájárul a magyar felsőoktatás versenyképességének növeléséhez” – fogalmazott Semjén Zsolt.
Ismét látogatható a Királykripta, ahol az alapító I. András király sírhelye is megtalálható.
A színészkedés, a zene vagy a rendezés iránt érdeklődő fiatalokat igyekszik a pedagóguspálya felé vonzani új tanárképzésével a Pázmány Péter Katolikus Egyetem.
Mérséklődnek a társadalmi különbségek Magyarországon, a szegénység folyamatosan csökken, és Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján tovább nőtt az életszínvonal – mondta Lakner Zoltán Lehel, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem adjunktusa, szociol
2010 óta a határon túli magyarok magyar állampolgárságával, választójogával és az autonómia iránti igényükkel kapcsolatban már egyetértés van.
Erdő Péter azt mondta: mivel a társadalom azzal szembesült, hogy sokak munkája fölösleges, ezért terjedhetett el az a nézet, hogy a gazdagság nem a becsületes munkából, hanem spekulációból származik.
Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem nagykancellárja szeptember 1-jétől négy évre Kuminetz Gézát nevezte ki az egyetem rektorának.
A Semmelweis Egyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, valamint Józsefváros egy hónappal ezelőtt írt alá szándéknyilatkozatot a tudáspark létrehozásáról.
A tudáspark számos tudományos projekttel veszi kezdetét, idetartozik a mesterséges intelligencia, amely az egész Európában problémát jelentő orvoshiányra is enyhülést hozhat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A texasi fiú története az egész országot megérintette.
Beckham, Ibrahimovic, Mbappé – sorra jelentkeznek a PSG korábbi sztárjai, kivéve Messi.
Mutatjuk hogy érdemes védekezni.
Jó üzletet kötött az állam a ferihegyi repülőtér visszavásárlásával.
Soros-szervezetek bírósági úton támadták meg a június elsejei LMBTQI-tüntetés megtiltását.
Egy olyan óriásplakát tűnt fel a közelmúltban Budapest belvárosában, ami feltehetően a Supermanagement és Azahriah közös üzenete.
Moszkva szerint Kijev célja, hogy szabotálja a béketárgyalásokat.
Tombol a kettős mérce.
Soros-szervezetek bírósági úton támadták meg a június elsejei LMBTQI-tüntetés megtiltását.
Egy olyan óriásplakát tűnt fel a közelmúltban Budapest belvárosában, ami feltehetően a Supermanagement és Azahriah közös üzenete.
Moszkva szerint Kijev célja, hogy szabotálja a béketárgyalásokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.