Ismét az új pedagóguséletpálya-törvény ellen tüntettek Budapesten
A szakszervezetbe lépésre bátorították a tanárokat.
A szakszervezetbe lépésre bátorították a tanárokat.
A köznevelésben foglalkoztatottak jogállásáról szóló törvényjavaslatról egyeztettek ma a Belügyminisztériumban.
A köznevelésben dolgozók válaszait, javaslatait a Belügyminisztérium beépíti az ágazatot érintő fejlesztési terveibe.
Simicskó István frakcióvezető szerint óriási felelősségük van a tanítóknak, hogy milyen emberek is lesznek gyermekeink.
November nyolcadikáig jelentkezhetnek a Klebelsberg képzési ösztöndíj programba.
A hallgatók többsége már a szakmai gyakorlatra is állásajánlattal a zsebében érkezik, de a pedagógushiány így is egyre komolyabb kihívást jelent az iskolarendszer számára.
A korábbi évekhez képest kedvezően változtak az oktatási mutatók a Központi Statisztikai Hivatal felmérése szerint.
A nő szidalmazta és többször arcon ütötte, majd a férfi is kétszer ököllel megütötte a pedagógus arcát és az orrát.
A pandémia kellős közepén emelték meg a tanári fizetéseket, és egymást érik az iskolafelújítások is.
Egerszegi Ferenc, a „néptanító”, költő és nagybetűs Ember nemcsak álmot, hitet hagyott reánk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Minden nyugdíjast érintene a Tisza Párt megszorítása.
A miniszterelnök is reagált a friss hírre.
Pályarekonstrukció kezdődik.
A kiadvány leírja azokat a jó gyakorlatokat, amelyek elősegítik a munkavállalói elégedettség növelését.
Rugalmas megközelítést követel Brüsszeltől a háborúban álló ország.
Donald Trump és Vlagyimir Putyin tárgyalását készítenék elő.
A döntés azt jelzi, hogy Trump komolyan gondolja a diplomáciai párbeszédet Putyinnal.
Kapja be neked a harapós ló…
A jelenlegi uniós költségvetési tervezet sekélyes és tárgyalási alapnak is elégtelen – fogalmazott Dömötör Csaba a strasbourgi gazdatüntetésen.
Sokkoló körülmények között hagyta magára őket. Mutatjuk, hogyan menekültek meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.