Radikális baloldali aktivistaként viselkedik a PDSZ-es Nagy Erzsébet

A pedagógusok érdekvédelme csak álca a PDSZ országos választmányi tagjának.

Forrás: Vasárnap.hu2023. 09. 12. 16:44
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem csak pedagógus ügyekben aktív az egykor tanárként dolgozó Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) országos választmányi tagja: majdnem az összes kormányellenes fellépésen szerepet kapott – adta hírül a Vasárnap.hu.

Mint arról a Magyar Nemzet is beszámolt, a szakszervezeti választmányi tag a tanárok nevében szokott megszólalni, holott igazából már évek óta nem tanít, korábbi munkahelyein is állandóan feszültséget keltett, pereskedett a pályatársai szerint. Ezen felül az Orbán-kormány kritikusaként a kormány által bevezetett Nők40 kedvezményt vette igénybe a nyugdíjba vonulásánál.

Nagy Erzsébet azonban nem volt mindig szakszervezetis, meglepő helyeken is feltűnt korábban. Volt például a hírhedt Soros-szervezet, a Migration Aid önkéntese is. 2018-ban derült fény több hangfelvételre, amelyben a szervezet vezetője elismerte, hogy a migrációpárti szervezet megmozdulásai valójában Soros György magyarországi befolyásának erősítését szolgálják. Nagy Erzsébet már 2015-ben csatlakozott a Migration Aid pécsi csoportjához, a médiában is ő szólalt meg a migránsokat támogató Soros-szervezet nevében. A PDSZ választmányi tagja akkor a hatóságok támogatását kérte a migránsok segítésében, pécsi központjuknak is az MSZP helyi irodája adott otthont. 

Nagy Erzsébet a Migration Aid önkénteseként. Fotó: Képernyőkép

Ezenkívül Facebook-oldalán is látható kiállása a FreeSZFE mozgalom, a Soros-szervezetek és az LMBTQ-ügyek mellett is, de megjelent a SzázSzó nevű, mérsékelt sikerrel zajlott baloldali politikai összejövetelen is múlt hétvégén, ahol Márki-Zay Péter, Kuncze Gábor, Mesterházy Attila, Oszkó Péter, Somogyi Zoltán, Nyakó István, Komáromi Zoltán, Ligeti Miklós, Lukácsi Katalin és még számtalan ellenzéki politikus, aktivista, üzletember és művész mellett bukkant fel. 

Mindezek alapján úgy tűnik, számára csupán eszköz a tanárok hergelése ahhoz, hogy a kormányt támadja, mert sokkal inkább baloldali politikai aktivistaként viselkedik, mint érdekvédőként.

Nagy az aktuálpolitikai kérdésekben a baloldal és a Soros-szervezetek álláspontját képviseli, és szinte minden baloldali megmozdulás mellett nyilvánosan kiáll évek óta, miközben „politikafüggetlen” vezetőként villog. 

A „szakma” álarca mögé bújik, amikor a pedagógusok ügyében tárgyal. Nyilatkozatai hitelességét nagy mértékben ronthatja, hogy régóta nem tanít, valamint extrém módon elfogult a kormány ellen, hergelve egykori pályatársait, a diákokat, továbbá a szülőket a baloldali politikai aktivisták által szervezett és rendre erőszakba torkolló tüntetéseken való részvételre.

Nagy Erzsébet tehát se nem gyakorló tanár, se nem érdekvédő: ő egy radikális baloldali aktivista, aki a pedagógusokra hivatkozva akar magának média nyilvánosságot szerezni a kormány támadásához – vonta le a következtetést a Vasárnap.hu.

Borítókép: Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete országos választmányának tagja beszédet mond a pedagógusok előkészítés alatt lévő státustörvénye ellen tartott tüntetésen a Belügyminisztérium Széchenyi téri épülete előtt 2023. április 24-én (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.