Mit akart Portik Tamás Gyurcsány Ferenctől?
Folytatódik a Fenyő János meggyilkoltatásával vádolt volt sportvezető és médiaproducer vallomása.
Folytatódik a Fenyő János meggyilkoltatásával vádolt volt sportvezető és médiaproducer vallomása.
Bűnsegédként okoztak 810 millió forintos kárt az önkormányzatnak 2003–2004-ben.
Tovább faggatták Gyárfás Tamást a Portik Tamáshoz fűződő kapcsolatáról a Fővárosi Törvényszéken.
A színész nyáron még azt közölte, hogy az eljárással a nevét szeretné tisztázni.
Gyárfás Tamás a vád szerint végül Portik Tamást vette rá, hogy ölesse meg üzleti ellenlábasát, Fenyő Jánost.
Hetente megerőszakolta a saját gyerekeit 2017 októbere előtt a sértettekkel közös lakása mögötti romos épületben .
Monopolista őrnek, versenyellenesnek nevezte az amerikai állam a most indított perben a Google-t.
Újabb városban lett elegük a lakosoknak a Black Lives Matter nevű mozgalom következményeiből. A helyiek pert indítottak azért, mert nincs elég rendőr, emiatt rend sincs a városban, az emberek pedig már féltik az életüket.
A szóvivő a Facebook-oldalán emlékeztetett arra: tavaly a Jobbik Magyarországért Mozgalom beperelte.
Több amerikai állam is pert indít a Google ellen monopol-tevékenység miatt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hiába a kommunikációs varázslat – a Tisza Párt mögött nincs működő szervezet, hiteles program.
Az elemző úgy véli, ez lesz a 2026-os választások egyik kulcstémája is.
Közösségi oldalán üzent Magyar Péternek a Fidesz frakcióvezetője.
A Békemenet és a békecsúcs ugyanannak az éremnek a két oldala.
Trump ázsiai körútja több országot érint.
A miniszterelnök a Békemenet után, a brüsszeli EU-csúcsra tartva adott interjút Bohár Dánielnek. Orbán Viktor hangsúlyozta: Magyarország álláspontja a nép, a magyar nemzet álláspontja.
A miniszterelnök a Békemenet után utazott Brüsszelbe.
A Ferencváros trénere azt is elárulta, mit mondott Varga Barnabásnak, miután kihagyta a 11-est.
Az argentinok nyolcszoros aranylabdása egyelőre nem tervezi a visszavonulást.
Kristoffer Zachariassen Salzburgban volt először kezdő az idényben a nemzetközi porondon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.