Ráfizethet Seattle városa, hogy a radikális tüntetőket támogatta
A városban a szélsőséges BLM-tüntetők által létrehozott autonóm zóna súlyos károkat okozott a helyieknek.
A városban a szélsőséges BLM-tüntetők által létrehozott autonóm zóna súlyos károkat okozott a helyieknek.
Helyreigazítási pert nyert a XII. kerületi Hegyvidéki Önkormányzat az Ezalényeg.hu oldal ellen.
A különböző országokból származó több mint ezer panaszos szerint rosszul kezelték a koronavírus-járványt.
Hadházy a következő napokban elég sok ötforintost fog kapni. Elköltheti mindet patikára.
Kémkedésért és költségvetési csalásért letöltendő szabadságvesztést kért az ügyésznő Kovács Bélára.
Száz évvel ezelőtt ketten is halálbüntetést kaptak a volt kormányfő gyilkosai közül.
Kisfiúk fejét simogatta, közben bátyjukat kivégeztette, mégis hősként tisztelik az egykori főparancsnokot.
Többek között szerepelt műsorban a később kivégzett Boros Tamás, és mások is.
A kormányfő szerint a gyilkosság kitervelői megpróbálnak kicsusszanni az igazságszolgáltatás kezei közül.
A támadássorozat volt a nyitánya a Franciaországot sújtó iszlamista merénylethullámnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hiába a kommunikációs varázslat – a Tisza Párt mögött nincs működő szervezet, hiteles program.
Az elemző úgy véli, ez lesz a 2026-os választások egyik kulcstémája is.
Közösségi oldalán üzent Magyar Péternek a Fidesz frakcióvezetője.
A Békemenet és a békecsúcs ugyanannak az éremnek a két oldala.
Trump ázsiai körútja több országot érint.
A miniszterelnök a Békemenet után, a brüsszeli EU-csúcsra tartva adott interjút Bohár Dánielnek. Orbán Viktor hangsúlyozta: Magyarország álláspontja a nép, a magyar nemzet álláspontja.
A miniszterelnök a Békemenet után utazott Brüsszelbe.
A Ferencváros trénere azt is elárulta, mit mondott Varga Barnabásnak, miután kihagyta a 11-est.
Az argentinok nyolcszoros aranylabdása egyelőre nem tervezi a visszavonulást.
Kristoffer Zachariassen Salzburgban volt először kezdő az idényben a nemzetközi porondon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.