Czeglédy Csaba pert vesztett Budai Gyulával szemben
A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletében elutasította Gyurcsány Ferenc bizalmasának és ügyvédjének keresetét.
A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletében elutasította Gyurcsány Ferenc bizalmasának és ügyvédjének keresetét.

Egy földcsuszamlás megrongált három olajvezetéket. A hivatalos közlés szerint 15 ezer hordónyi olaj ömlött ki.
Joe Biden támogatja a női egyenjogúságot követelő hadjáratukban az USA válogatottjának tagjait.

Szerinte nyilvánvaló, hogy politikai alapon cenzúráznak jobboldali, nemzeti, keresztény politikusokat.

Máris több mint 2500 turista jelezte, hogy csatlakozna egy osztrák síparadicsom elleni perhez, amely nagyban hozzájárulhatott a koronavírus szétterjedéséhez Európában.

Megkezdődött a 349 gyermek molesztálásával gyanúsított francia sebész, Joel Le Scouarnec pere pénteken a nyugat-franciaországi Saintes városában – számolt be az AP amerikai hírügynökség.
Mirkóczki Orojánt annak ellenére választási visszaéléssel és a szavazók listázásával vádolta meg, hogy 2014-ben nem ő volt a kampányfőnök a Fideszben.
Az intézményt egy 23 éves nő perelte be, amiért ott felelőtlenül adtak neki pubertásblokkoló gyógyszereket, az akkoriban 16 éves áldozatot senki nem figyelmeztette a következményekre.
Megegyezés lesz a vége annak a már régóta tartó csoportos keresetnek, amelyet az Apple amerikai felhasználói adtak be a telefongyártó ellen.
Az Európai Unió Bíróságának keddi ítélete alapján a Google nem kerülhette volna meg az adófizetési kötelezettségét a magyar reklámadóban.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Köszönöm mindenkinek, aki eljött – írta a miniszterelnök közösségi oldalán.

Közösségi oldalán gratulált a Ferencváros mai sikeréhez a magyar Miniszterelnök.

Hiába a kommunikációs varázslat – a Tisza Párt mögött nincs működő szervezet, hiteles program.

Az elemző úgy véli, ez lesz a 2026-os választások egyik kulcstémája is.

Az Egyesült Államok elnöke fontos bejelentést tett.

A békemenettel Magyarország azt üzente a világnak, hogy készen áll a budapesti békecsúcs megrendezésére - jelentette ki a miniszterelnök politikai igazgatója csütörtökön Brüsszelben.

Trump ázsiai körútja több országot érint.

A miniszterelnök a Békemenet után, a brüsszeli EU-csúcsra tartva adott interjút Bohár Dánielnek. Orbán Viktor hangsúlyozta: Magyarország álláspontja a nép, a magyar nemzet álláspontja.

A Ferencváros trénere azt is elárulta, mit mondott Varga Barnabásnak, miután kihagyta a 11-est.

Az argentinok nyolcszoros aranylabdása egyelőre nem tervezi a visszavonulást.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.