– Amiért elkezdtem harcolni a jogaimért, megvertek, megrugdostak. (…) A katonai ügyészségen feljelentést tettem bántalmazás miatt, amit elutasítottak, aztán a katonai ügyészségen ismét tettem feljelentést életveszélyt okozó életveszélyes fenyegetésért.
A zendülés napjára pedig így emlékezik: – Azon az ominózus napon – 2018. január 6-án – feljött a Halál becenevű őr, és azt mondta, mindenki takarodjon be a zárkájába 20 perc után. Nem várta meg az egy órát. A parancsnok úr utasítását ő felülbírálta. Mondtam neki, hogy mi az, hogy takarodjunk be, nem vagyunk mi kutyák. Emberek vagyunk, nekünk is vannak jogaink. Trágár szavakkal illetett, hogy mit képzelek én, ki vagyok én, na majd várjak, mindjárt jönnek vissza, a cellában meggyűlik a bajom. Ez az igazság.
A nyomozás azonban mást állapított meg. Az ügyész-szóvivő szerint a vádlottak az őrrel kezdtek kiabálni, valamint trágár kifejezéseket használni, ezért az őr segítséget hívott, lezárták az adott körletrészt, és megkezdték az intézkedést. – Én odahúztam az egyes ágyat az ajtó elé, takarítás címszóval. Odapakoltam az ágy elé mindent. Elhúztam a kettes ágyat, és akkor jöttek rácsellenőrzésre az őrök. Semmi kiabálás, semmi nem volt, feküdtem az ágyon nyugodtan – állítja Károlyi Norbert, aki szerint csak a poloskákat akarták kifüstölni a zárkából, ezért kerültek az ágyak az ajtó elé.
A körletfelügyelő így emlékezett a történtekre: – Kérdésemre, hogy miért csinálják, nem kaptam értelmes választ. Mondhatom, hogy vulgáris szavakkal válaszoltak a fogvatartottak. Ezt követően felhívtuk a figyelmüket, hogy a cselekményüket fejezzék be. Ennek nem tettek eleget. Akkor a két kollégámmal visszamentünk a földszintre, ahol megszámoltuk, hogy mennyien vagyunk, hány emberre van szükség, hogy kell összecsoportosítani az embereket. Elrendeltem egy teljes zárást az objektumban, ami azt jelenti, hogy minden zárkaajtót bezártunk, senki sehova nem mehetett. Összevontam az erőket.
A másodrendű vádlott alig emlékszik
A BV-őrök betörték a kémlelőablakot, és azon keresztül könnygázt alkalmaztak. Károlyi Norbert, elsőrendű vádlott: – A Lakatos Győző arcát telefújták azzal a nagy flakon gázspray-vel, köpni-nyelni nem tudott, levegőt sem kapott.
Lakatos Győző 44 éves, 19 éves kora óta gyakorlatilag folyamatosan börtönben van.
Eddig 28 évet ült, egyebek mellett emberölésért. Ha a fogolyzendülés vádja alól felmentik, 2028-ban szabadulna.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!