Politico: Orbán győzött, törölték a „jogállamiság” kifejezést az EU-csúcson
Nem felvizezték, hanem törölték a „jogállamisági” mechanizmus szövegrészt az EU-csúcson a dokumentumból.
Nem felvizezték, hanem törölték a „jogállamisági” mechanizmus szövegrészt az EU-csúcson a dokumentumból.

Visszautasította a gyöngyöspatai iskolaügy kezelésével és a bírósági döntések állítólagos felülírásával kapcsolatos bírálatokat Kovács Zoltán a Politico honlapján megjelent olvasói levelében.
Működik a Soros-gépezet.

Nehéz és kemény tárgyalásokra számít az Európai Unió következő hétéves költségvetéséről a mai rendkívüli csúcstalálkozón Angela Merkel.

A Politico című lap kedden azt emelte ki, hogy a demokraták elnökjelöltségére pályázók annyira gyengék, hogy még Joe Bidennek is van esélye.
A 28-as listára felkerült mások mellett Emmanuel Macron francia, Zuzana Čaputová szlovák és Vlagyimir Putyin orosz elnök, Boris Johnson brit kormányfő, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Matteo Salvini is.

Bekérette a szarajevói külügyminisztérium a francia nagykövetet azt követően, hogy Emmanuel Macron időzített bombaként utalt Bosznia-Hercegovinára egy lapinterjúban.
Lemondásra készül Rick Perry amerikai energetikai miniszter – értesült a Politico című amerikai lap, amely péntekre virradóra az internetes oldalán közölte a hírt.
Nagy valószínűséggel Izrael helyezett el az utóbbi két évben mobiltelefon-beszélgetéseket lehallgató eszközöket Washington több pontján, egyebek mellett a Fehér Ház közelében is.
Hatalmas a felháborodás az Európai Parlament dolgozói körében, amiért a helyi étkezde máról holnapra jelentősen megemelte az árait.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök fontos részleteket osztott meg a Harcosok Klubjában.

A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója szerint csak Orbán Viktor tudja és akarja megvédeni Magyarországot a háborús veszélytől.

A közvélemény-kutató cégnél eddig azt hazudták, hogy a Tisza Párt vezet – mutatott rá a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.

Kocsis Máté: Az új évben is folytatódik a DPK háborúellenes gyűléssorozata.

Az akkreditációját visszavonták, és el kell hagynia az Oroszországi Föderáció területét.

A következő hat hónap döntő fontosságú lesz a migrációs paktum szempontjából.

Emmnauel Macron személyesen szólalt meg az ügyben.

Évről évre nőtt az éves autópálya-matricák eladása.

A székesfehérvári közgyűlés döntött a Videoton tulajdonjogáért kiírt pályázatról.

Two of the three Hungarian citizens who were detained have already been released, but one remains in prison.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.