Portik Tamás korábbi barátnője lett a Momentum jelöltje Szolnokon
Kármán Irént saját bevallása szerint gyengéd szálak fűzték Portik Tamáshoz, aki ha fiatalon kezdi el futtatni, akkor sokra vihették volna együtt.
Kármán Irént saját bevallása szerint gyengéd szálak fűzték Portik Tamáshoz, aki ha fiatalon kezdi el futtatni, akkor sokra vihették volna együtt.

Többek között szerepelt műsorban a később kivégzett Boros Tamás, és mások is.
Egyebek mellett ezen hangfelvételek egy része alapján vádolták meg Fenyő János megölésére való felbujtással Gyárfást.

A rendőrség azért nem védte meg Fenyőt, mert akkor még nem volt felkészülve a lehetséges célpontok védelmére.

Két tárgyalási nappal folytatódik Gyárfás Tamás és Portik Tamás a pandémia miatt félbeszakadt pere.

Titkos felvétel szerint Drobilich Gábor beszélt Portik Tamással a '90-es évek politikai jellegű robbantásairól is.

Az egykori maffiafőnök kijelentette: hiába mondta el már 2004-ben a Fenyő-gyilkosság addig homályban lévő részleteit.

A Fővárosi Törvényszéken pontosan 22 évvel a gyilkosság után, kedden kezdődik meg a bizonyítási eljárás. A sportvezető mellett Portik is vádlott.

Tagadta bűnösségét és a magyar alvilág korabeli, még élő tagjai mellett az általa kivégeztetett Boros „Óriás” Tamás videóvallomásával is saját igazát akarta bizonyítani Portik Tamás.

A jogerős ítélet szerint Portik Tamás ölette meg üzleti ellenlábasát, Prisztás Józsefet 1996-ban az óbudai Ladik utcában Hatvani Istvánnal. A felbujtó és a végrehajtó egyaránt 15 év fegyházat kapott.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Mindent egy lapra tesz fel Magyar Péter.

Legutóbb Magyar Péter váci jelöltje inzultálta az őt kérdező újságírót.

Izgalmasabb, mint egy mentőakció.

Feljelentést tett a Fidelitas elnöke.

Az iráni tüntetőknek üzent Donald Trump.

Félelemből engedelmeskednek.

A feladatkört Réthelyi Miklóstól veszi át.

A magyar középpályás gyönyörű gólt lőtt, majd óriási hibát követett el a Barnsley ellen.

„Ez a szakasz lezárult az életemben, és nem úgy alakult, ahogyan szerettük volna.”

Megdöbbentő változásokat tapasztalnak a kardszárnyú delfinek szokásaiban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.