A vád szerint 1996 novemberének elején rávette Tanyi Györgyöt arra, hogy végezzen a hajtóval. A megbízott az akcióba bevonta öt társát – köztük a testvéreit –, és beszerzett egy puskát is. A fegyvert előbb a Fiumei úti temetőben elrejtette, mivel az határos az ügetőpályával, majd végre is hajtotta a gyilkossági kísérletet. A hajtó ellen elkövetett merénylet az 1996. november 1-jén Prisztás megölésével kezdődött bűncselekmény-sorozatnak, a sajtóban csak budapesti bandaháborúnak nevezett leszámolássorozatnak volt az egyik állomása.
A TEK kommandósai gyűrűjében, kéz- és lábbilincsben a bíróságra érkező Portik iratok százait rejtő papírdobozokat cipelt bv.-őrök segítségével. A Lakatos Csaba elleni merényletért 11 év fegyházra jogerősen elítélt Tanyi György és társai perének iratanyagával akart érvelni az igaza mellett. Indítványozta, hogy egyesítsék az ügyet a perújításban éppen zajló Prisztás-üggyel.
– Prisztás úr megöletését nem követtem el, így a Lakatos úr elleni támadáshoz sincs semmi közöm, ezt pedig az egyesített ügyben fogom bizonyítani – közölte a vádlott, majd felsorolta az alvilág még élő tagjait, hogy tanúként idézzék be őket, csakúgy, mint Sándor István volt nyomozót, azaz Papát, aki Portik szerint a vamzer Lakatos tartótisztje volt.
A bírónő, elfogadva az ügyész álláspontját, hogy Tanyi Györgyön és Lakatos Csabán kívül nincs szükség további tanúmeghallgatásra, nemcsak az ügyek egyesítését utasította el, hanem az alapügyben már kihallgatott tanúk beidézését is. Az Energol Rt. további két igazgatója, Drobilich Gábor és Ferencsik Attila esetleges tanúkénti beidézését azonban megfontolja a bíróság.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!