Egy magyar kapus leülhetett a kispadra a Premier League-ben a hétvégén
A húszesztendős Hegyi Krisztián már ott van a tűz közelében az angol élvonalban.
A húszesztendős Hegyi Krisztián már ott van a tűz közelében az angol élvonalban.
Belfastban ma megkezdődik a darts Premier League, amelyben nyolc versenyző küzd egymással a május 25-i londoni döntőig.
Joao Cancelo, a Manchester City hátvédje az idény végéig a Bayern Münchenhez került kölcsönbe.
Alig néhány hete érkezett meg Londonba, de máris kikezdte magának a The Sun Mihajlo Mudrikot.
Az Internazionale hamarosan elveszítheti középső védőjét, és éppen Milan Skriniar utódját keresi.
Jesse Lingardot a szurkolók kritikája és édesanyja depressziója is megviselte, ezért a pohár után nyúlt.
Hiába a nyolcpontos előny, a Manchester United legendája nem hisz az ágyúsok sikerében.
Az elkövető a rendőrségi eljárás mellett a Tottenham Hotspur Stadionból való kitiltásra is számíthat.
A Manchester City menedzsere nem a United szerinte lesről esett gólja miatt esett kétségbe elsősorban.
A Manchester United kölcsönvette a támadót, aki két gólt szerzett a tavalyi világbajnokságon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Rendben van, hogy hat-nyolc éves gyerekek szivárványos zászlóval integetnek?
A politikai igazgató lefordította, szerinte mit jelent Magyar Péter azon állítása, miszerint a Voks 2025 totális kudarc.
A lángokat a tűzoltók egyelőre nem tudják megfékezni, repülőgépeket is bevetnek az oltáshoz.
Rajt-cél győzelemmel szerzete meg az első helyet a magyar versenyző.
Több mint három órán át tárgyaltak az európai külügyminiszterek az iráni külügyminiszterrel, de kézzelfogható eredmények nélkül zárult az egyeztetés.
Kocsis Máté keményen odaszólt a Tisza Párt elnökének.
Új térképes adatbázis és egységes menetrendi keresőt és útvonaltervezőt jelentett be a MÁV-csoport.
Több mint három órán át tárgyaltak az európai külügyminiszterek az iráni külügyminiszterrel, de kézzelfogható eredmények nélkül zárult az egyeztetés.
Kocsis Máté keményen odaszólt a Tisza Párt elnökének.
Új térképes adatbázis és egységes menetrendi keresőt és útvonaltervezőt jelentett be a MÁV-csoport.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.