Liverpooli erődemonstráció: hetet egy csapásra idegenben
A címvédő 7-0-s győzelmet aratott a Crystal Palace otthonában a Premier League 14. fordulójában.
A címvédő 7-0-s győzelmet aratott a Crystal Palace otthonában a Premier League 14. fordulójában.
Nehéz ilyen helyzetben a kérdésre koncentrálni, ez a portugál vezetőedző esetében is bebizonyosodott.
A hazaiak támadója, Roberto Firmino a 90. percben fordította csapata javára a mérkőzést.
A portugál menedzser elmondása szerint a Tottenham szerda este nyerni megy Liverpoolba.
A katalán vezetőedző nem bírta elviselni, hogy csapata hazai pályán pontokat veszített.
A Chelsea-t követően az éllovas trió másik két tagja sem tudott győzni a Premier League 12. fordulójában.
Nem telhet el hét a Premier League-ben rangadó nélkül, szombat este manchesteri városi derbit rendeznek.
A Tottenham nyerte az észak-londoni derbit, ezzel továbbra is őrzi első helyét a tabellán.
Mikel Arteta vezetőedző jövője szempontjából meghatározó lehet az esti észak-londoni derbi.
Raúl Jiménez David Luizzal ütközött a vasárnap esti Arsenal–Wolverhampton mérkőzésen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
What We Believe In – Amiben hiszünk címmel kiállítást rendeztek a Ludwig Múzeumban.
Sajnos a közel-keleti helyzet egyre súlyosabbá válik, egyre súlyosabb harcok zajlanak a térségben – mondta a külügyminiszter.
Hamarosan jönnek a további részletek.
A Chelsea középpályása az utóbbi napokban egy Instagram-videóval került a figyelem középpontjába.
The Hungarian prime minister fears a growing threat of terrorism.
A játékosok a kórházba mentek, hogy véradással segítsék a sérültek ellátását.
A feltűnési viszketegséggel megáldott Tompos Márton élőben közvetítette az első „felcsúti pride-ot”.
The Hungarian prime minister fears a growing threat of terrorism.
A játékosok a kórházba mentek, hogy véradással segítsék a sérültek ellátását.
A feltűnési viszketegséggel megáldott Tompos Márton élőben közvetítette az első „felcsúti pride-ot”.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.