Klopp meghazudtolta önmagát, hogy aztán pofára essen a Liverpool
Már-már biztosnak tűnt, hogy Moisés Caicedo a Liverpool futballistája lesz, de fordulat következett be.
Már-már biztosnak tűnt, hogy Moisés Caicedo a Liverpool futballistája lesz, de fordulat következett be.

A Liverpool csütörtökön prezentálta a szurkolóknak a csapat harmadik számú mezét.

Az angol csatár pénteken átesne az orvosi vizsgálatokon, de porszem került a gépezetbe.

Most a világ legerősebbnek tartott bajnokságában magyarok sikeréért is szoríthatunk.

A Bournemouth a Premier League egyik kiscsapata, de így is ötször annyit ér, mint a Ferencváros.

A magyar válogatott játékosa gyakorlatilag posztrivális nélkül kezdheti meg a jövő hétvégén kezdődő Premier League-szezont.

A Liverpool és az al-Ettifak bejelentette, hogy Jordan Henderson a szaúdi klubnál folytatja a pályafutását.

Sorrendben a Leicester City, a Bayern München és a Darmstadt lesz a Liverpool ellenfele a felkészülési mérkőzéseken.

A magyar válogatott játékosáért sajtóhírek szerint több mint 15 millió eurót fizetett a Premier League-ben szereplő Bournemouth.

Minden idők harmadik legdrágább magyar futballistája lehet Kerkez Milos, aki a Premier League-be igazol.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormánypártok kedvező pozícióból kezdhetik a 2026-os évet.

Változik a nyitvatartás az ünnepi időszakban.

Nem sok derűt tartogat az időjárás.

A fekete pörkölésének erőssége is fontos tényező.

Ugyanabból a csapatból valók Európa és Ukrajna kiszipolyozói.

A német kancellárt melegebb éghajlatra küldték.

Európa a rossz példa.

Gerwyn Price nem hagyta szó nélkül, hogy kiesett a világbajnokságról.

A csapatkapitány sérülése és egy kihagyott tizenegyes is színesítette az Afrikai Nemzetek Kupája nyitómérkőzését.

A Rapid sport év végi összegző műsorában a labdarúgás a téma.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.