Klopp ráförmedt a szurkolókra: Abbahagynátok ezt végre?
A német vezetőedző egy kéréssel fordult az Anfield nézőseregéhez – kissé nyers megfogalmazásban.
A német vezetőedző egy kéréssel fordult az Anfield nézőseregéhez – kissé nyers megfogalmazásban.

A Manchester City menedzsere legutóbbi sajtótájékoztatóján a kettős mércére panaszkodott.

A Premier League-ben délután két magyar is pályára lép, ráadásul egymás ellen egy ikonikus stadionban, az Anfielden.

A londoni klub saját brit átigazolási rekordját döntheti meg.

Szombaton 16 órakor a Bournemouth a Liverpoolnál vendégeskedik a Premier League 2. fordulójában.

Az egyiptomi szélső látványosan és hosszan bosszankodott, amikor a Chelsea elleni mérkőzésen lecserélték őt.

A Liverpool menedzsere szerint a magyar középpályása igazi topjátékos, aki három poszton is játszott a Chelsea ellen.

A Liverpool magyar középpályása több játékpercet kapott élete első Premier League-mérkőzésén, mint a csapattársa, Mohamed Szalah.

Egykori salzburgi edzője szerint a Liverpool magyarja már most világklasszis futballista.

A 19 éves magyar válogatott a tizenegyedik honfitársunk, aki pályára léphetett a világ legerősebb bajnokságában.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormánypártok kedvező pozícióból kezdhetik a 2026-os évet.

Változik a nyitvatartás az ünnepi időszakban.

Nem sok derűt tartogat az időjárás.

A fekete pörkölésének erőssége is fontos tényező.

Ugyanabból a csapatból valók Európa és Ukrajna kiszipolyozói.

A német kancellárt melegebb éghajlatra küldték.

Európa a rossz példa.

Gerwyn Price nem hagyta szó nélkül, hogy kiesett a világbajnokságról.

A csapatkapitány sérülése és egy kihagyott tizenegyes is színesítette az Afrikai Nemzetek Kupája nyitómérkőzését.

A Rapid sport év végi összegző műsorában a labdarúgás a téma.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.