Szoboszlai Dominik: Meglehetősen intenzív a munka
Ma este a Liverpool honlapja éppen Szoboszlai Dominikot szólaltatta meg, aki megjegyezte, hogy Pittsburghben szép idő fogadta őket, kicsit szebb, mint amilyen Liverpoolban van, megvolt az első kemény edzésük, de ezért jöttek az Egyesült Államokba. Már csak azért is, mert a szezonban megint kemény meccsek várnak rájuk, immár a Bajnokok Ligájában is, ahol helye van a Liverpoolnak – szögezte le Szoboszlai.
Honfitársunk elmondta, hogy Arne Slotot és a stábját egyre jobban megismerik, a holland vezetőedző alatt némileg mást játszanak, mint korábban Jürgen Klopp alatt; támadásban és védekezésben is, de bizakodva nézhetnek előre.
– Meglehetősen intenzív a munka, de sok tennivalónk van, mert a szezonban is erősnek kell lennünk – mondta Szoboszlai, aki megjegyezte, mindig van hova előrelépni, így az előző szezon harmadik helyéről is, és természetesen újra nekirugaszkodnak, hogy megnyerjék a Premire League-et. Ő pedig remekül érzi magát – korábbi sérüléseiről szót sem ejtett.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!