Új légvédelmi rendszerrel erősödhet a honvédség
A norvég—amerikai közös gyártású NASAMS légvédelmi rendszerhez szükséges AMRAAM rakéták Magyarország részére történő eladására adta áldását Washington.
A norvég—amerikai közös gyártású NASAMS légvédelmi rendszerhez szükséges AMRAAM rakéták Magyarország részére történő eladására adta áldását Washington.
Az Egyesült Államok vasárnap kísérletet hajtott végre közepes hatótávolságú hagyományos rakétával – jelentette be helyi idő szerint hétfő délután az amerikai védelmi minisztérium.
Észak-Korea újabb rakétakísérletet hajtott végre péntek reggel – közölte az eseményeket szorosan követő Dél-Korea vezérkari főnöksége.
Két rövid hatósugarú rakétát lőtt fel csütörtökön Észak-Korea: a dél-koreai hadsereg vezérkara szerint az első rakéta 430 kilométert, a második 690 kilométert tett meg mintegy 50 kilométeres magasságban.
Először sikerült egy kínai magáncégnek hordozórakétát indítani a világűrbe csütörtökön.
Egykor valóban a katari hadsereg tulajdonában volt az olasz rendőrség által két nappal ezelőtt neonáci szimpatizánsoknál talált rakéta – erősítette meg kedden a Perzsa(Arab)-öböl menti ország külügyi szóvivője a Twitteren.
Izraeli harci repülőgépek rakétatámadást intéztek vasárnap néhány szíriai katonai célpont ellen Damaszkusz külterületén és Homsz városában – jelentette a szíriai állami média. Az esetről beszámolt az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű ci
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető vezényelte le személyesen a csütörtökön megtartott lőgyakorlatot – jelentette a KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség.
Donald Trump szerint Észak-Koreának nagy gazdasági potenciálja van, és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető nem fogja megszegni a neki tett ígéreteit.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Visszavágott az elveszített kupadöntőért a Veszprém.
Részt vett Vatikánban a nagypénteki misén DJ Vance amerikai alelnök.
Alaptalannak nevezte és tagadta a kínai külügyminisztérium szóvivője pénteken Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vádját, amely szerint Kína fegyvereket szállítana Oroszországnak.
Donald Trump szerint az Egyesült Államok akár felhagyhat az ukrajnai háború lezárására irányuló erőfeszítésekkel, ám jelenleg minkét oldal részéről látja a lelkesedést a háború lezárására – mondta az amerikai elnök.
Gálaesten hirdették ki a díjazottakat.
Veszprém vármegye egyes területeit is érinti a korlátozás.
Ezeregyszáznegyven – ennyi ismeretlen holttest-, holttestrészkörözés aktív jelenleg a rendőrség oldalán.
Mert a farizeusságnak, képmutatásnak, pofátlanságnak tényleg nincs határa.
Gálaesten hirdették ki a díjazottakat.
Veszprém vármegye egyes területeit is érinti a korlátozás.
Ezeregyszáznegyven – ennyi ismeretlen holttest-, holttestrészkörözés aktív jelenleg a rendőrség oldalán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.