Tarlós István hagyatékával házal Karácsony Gergely
Nagy az ijedtség, mert be kellene mutatni a kész rákosrendezői terveket.
Nagy az ijedtség, mert be kellene mutatni a kész rákosrendezői terveket.
Rákosrendezőt nem a hulladékkoncesszió bevételeiből veszi meg a főváros.
A hét videói között láthatjuk még többek között azt is, ahogy Marozsán Fábián elképesztő nyerő ütésére Andrej Rubljov hitetlenkedő mosollyal felelt.
Többe kerülhet a terület fejlesztése, mint arra számíthattak.
Más közfeladatoktól vonhat el pénzt a terület megvásárlása.
„Valóra vált Karácsony Gergely legrosszabb rémálma.”
Legalábbis a szélütés jeleit viseli magán az a nyílt levél, amelyben Karigeri kedvenc hajóskapitánya ifjabb Trump jótanácsait kéri a terület kiganajozásához.
Karácsony Gergely bemutatta a főváros terveit, ezeknek egyik legfontosabb eleme a kormányra való mutogatás.
A Fidesz meg fogja kérdezni, hogy ezt a pénzt miért erre költi a főváros, és miért nem a szemetes Budapest kitisztítására vagy a közutak felújítására.
Kőrösi Koppány szerint a Fővárosi önkormányzatnak Rákosrendező megvásárlása helyett a Budapesti Közművek 12 milliárd forintját kötöttpályás fejlesztésekre, aszfaltozásra és a köztisztaág helyreállítására kellene költenie.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A birminghamiek közel voltak a csodához!
Az Egyesült Államok külpolitikai érdekeivel ellentétesnek találta a Rogán Antal elleni szankciót, ezért azt megszüntette – közölte az amerikai külügyminisztérium szóvivője kedden.
A Dortmund 3-1-re győzött, de 5-3-as összesítéssel a Barcelona jutott be a Bajnokok Ligája elődöntőjébe.
A Szumiban történt rakétacsapásról is említést tett.
A csőd pénzügyi terhét az európai polgárok viselnék.
Bárki bármiről kérdezhette az építési és közlekedési minisztert, aki mindenre válaszolt Sarkadon is.
A miniszterelnök Bács-Kiskun és Békés vármegyébe látogatott – útközben több száz szelfit is készített.
A tiszás EP-képviselőnek több mint 30 millió forintnyi magyar államkötvénye van. Amire az állam a kamat mellett kamatprémiumot is garantál.
A csőd pénzügyi terhét az európai polgárok viselnék.
Bárki bármiről kérdezhette az építési és közlekedési minisztert, aki mindenre válaszolt Sarkadon is.
A miniszterelnök Bács-Kiskun és Békés vármegyébe látogatott – útközben több száz szelfit is készített.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.