Római kori gladiátorarénát tártak fel Törökországban
Az építményben egykor 20 ezer ember nézhette a gladiátorok véres összecsapásait és a vadállatok harcait.
Az építményben egykor 20 ezer ember nézhette a gladiátorok véres összecsapásait és a vadállatok harcait.

A megalit Kevermes közelében, a magyar–román határnál került elő egy véletlen folytán az 1990-es évek végén.

2022-ben szabadtéri múzeumként a látogatók előtti is megnyílik az Area Sacra, ahol halálra késelték Caesart.

A 400-nál is több sírt rejtő temetőben a korai Nyugati Han-dinasztia idejéből való agyagedényeket és bronztárgyakat azonosítottak.

Férficsontvázakat, ruhavereteket, szablyákat, tegezeket, lómaradványokat és lószerszámokat takart évszázadokig a termőföld.

Kaposfő – Feltárták a premontrei prépostság egyik alapítójának a sírját.

Ez az Egyiptom területén valaha talált legnagyobb ókori város.

A Saint-Bélec-tábla néven ismert lelet a Kr. e. 1900. és Kr. e. 1650. közötti időszakból származhat.

Több tízezer évvel korábban ismerhették már egyes kőkorszaki szerszámkészítési technikákat.

Maradványait 1907-ben találták meg az egyiptomi Királyok Völgyében, néhány méterre Tutanhamon sírjától.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Nagy fennakadásokat okoz a hóátfúvás.

Nagy területen csökkenhet mínusz 15 fok alá a hőmérséklet.

Azt állítja, még beszélt is vele a halála előtt.

A kérése nem kivitelezhető – állítják a szervezetnél.

Több felületen is találgatások jelentek meg arról, kik lehetnek az idei vendégek, illetve mikor tartják meg a jobboldali konferenciát.

A Tisza és a DK is döntött: ők is a brüsszeli, háborús utat választják.

Fordulás után Raphinha második találata döntött a Barcelona javára, a katalánok 3-2-re verték a Real Madridot.

A Grimsby Town és a Brighton taszította rég nem látott mélypontra a Vörös Ördögöket.

Rendhagyó eseménynek adott otthont a Szépművészeti Múzeum.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.