Kés a fej alatt

Kaposfő – Feltárták a premontrei prépostság egyik alapítójának a sírját.

A templom belsejében hetvenhat sírt vagy sírrészletet tártak fel. Fotó: Rippl-Rónai Múzeum

Kaposvártól, a somogyi megyeszékhelytől délnyugatra, Kaposszentbenedeken (ismertebb nevén Kaposfő) tárták fel a közelmúltban Somogy megye premontrei prépostsága egy részének romjait. A Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum régészei több éve folytatnak itt ásatást, ez idő alatt számos értékes leletet hoztak a felszínre, egyebek mellett kapcsokat, gombokat, öv- és ruhacsatokat, csizmapatkókat, pártamaradványokat, könyvvereteket és negyven érmét, java részüket fémkeresővel, szórványként. A templomi sírokban 21 bronzgyűrűt találtak, de annak a dobozkának a maradványait is kiásták, amelyekbe az ékszereket annak idején belehelyezték.

A prépostság mindennapi életére a fennmaradt kerámiatöredékből és pénzekből következtethetnek a szakemberek.

A meglelt legkorábbi fizetőeszközök XIII. századi szlavón dénárok. Előkerült két harang több darabja és egy XIV. századi pápai ólombulla is, amely a katolikus egyházfő, IX. Bonifác egyik okleveléhez tartozott. A bulla a jelentősebb és ünnepélyesebb aktusok írásba foglalására szolgált, például a szentév meghirdetésére, adományok, kiváltságok, búcsúengedélyek, címek adományozására, megerősítésére. IX. Bonifác két ízben, 1390-ben és 1400-ban hirdette meg a szent évet, amely a zarándokok nagy számát vonzotta Rómába. Arra viszont, hogy az ólombulla miként került Kaposfőre, egyelőre nincs magyarázat, de tény, hogy a prépostság pusztulásakor a dokumentumok is elégtek.

A templom belsejében hetvenhat sírt vagy sírrészletet tártak fel. Fotó: Rippl-Rónai Múzeum

Molnár István régész, a kaposvári közgyűjtemény főmuzeológusa arról tájékoztat, hogy bebizonyosodott,

az 1252-ben kezdődött építkezések egy támpillérekkel ellátott, háromhajós, egyenes záródású, boltozott szentélyű, impozáns templomot eredményeztek, amelyhez előbb könnyű szerkezetű építmény, később sekrestye csatlakozott délről.

Az egyházi hajlékot a XIV. század közepén vagy végén építhették át. A hajó nyugati részét ekkor alapfallal választották le, a nyugati homlokzatot masszív támpillérekkel erősítették meg, de a karzatot és a nyugati tornyot is átalakították, a hajót beboltozhatták. Elkészült egy belső szószék és egy U alakú, az előzőnél nagyobb oltár, a korai templom padlóját pedig megemelték. Ezt később ismét megtették.

A templom belsejében 76 sírt vagy sírrészletet tártak fel.

A temetkezések a szentély nyugati harmadában kezdődnek, mindössze egyetlen sír van ettől keletre, a korai oltár közelében, feltételezhetően az egyik alapítóé. A sírok a főhajóban, elsősorban annak keleti sávjában a legsűrűbbek, ahol négy-öt rétegben rombolják egymást, sokszor viszonylag mélyen, a legalsó padló szintjétől akár két méterrel is lejjebb. A főhajó középső részén, ahol két-három rétegű a temetkezés, jól látszik, hogy eredetileg rendezetten, egymástól ötven centiméterre helyezték el a halottakat. A mellékhajók keleti végét egyáltalán nem használták hasonló célra, a falaktól két méterre viszont már több rétegben vannak a sírok. Úgy tűnik, az épület és a temetkezések története kezdettől fogva összefonódik.

A templom melletti temetőben gyermeksírokat is feltártak. A legtöbb itteni lelet melléklet nélküli, a koporsókból is csak szegek és fanyomok maradtak meg. Az egyik elhunyt feje alól mégis előkerült egy kés, amelyet valószínűleg babonából helyeztek oda. Az újabb sírok ásásakor a régebbi temetkezésekből származó csontokat a sírgödrök szélén helyezték el.

A legutóbbi feltárás szelvényeit a korábbi ásatások területétől délre és keletre nyitották. A sekrestyétől délre több kemencét és falmaradványt találtak, utóbbiak a prépostság korai épületének lehettek a részei, de már a XIV–XV. században, a templom első átépítésekor elpusztultak, így a későbbiekben ide is temetkezett a lakosság.

A Barát-dombtól nyugatra futó patakon halastavat alakítottak ki, ennek nyoma máig látható. Barát-dombnak azt a településrészt nevezik a helyiek, ahol a prépostság felépült.

A középkorban kaposfőiként vagy szentbenedekiként említett monostort 1252-ben alapították II. Endre nádorának, I. Moysnak a fiai, II. Moys (Elek) és Alexius (Sándor) Szent Benedek tiszteletére. Hiteleshelyként is működött.

A XV–XVI. században a Geréczyek voltak a patrónusai. Utolsó prépostja, Mihály, garázda kegyuraitól és a töröktől való félelmében 1551-ben Türjére menekült, és ezzel a prépostság is elveszett, írja Bangha Béla a Katolikus lexikonban. Az első katonai felméréskor még jelezték a romjait, amelyeket később Rómer Flóris régész is azonosítani tudott. Az épületegyüttes tégláit ezek után építőanyagnak hordták el, a maradék föld alá került, a XX. századra nyoma se maradt.

A premontreiek II. István hívására, még a rend­alapító életében érkeztek Magyarországra Prémontréből, ahonnan francia szellemiséget hoztak magukkal.

Az első monostor Nagyvárad mellett, Váradhegyfokon létesült 1130-ban Szent István első vértanú tiszteletére. II. István királyt is itt temették el rendi ruhában. A hazai premontrei prépostságok többségének Váradhegyfok volt az anyamonostora, vagyis az újabb alapításokat – amelyek sűrűn követték egymást – innen szervezték. Mivel a premontreiek kezdettől fogva lelkipásztori tevékenységet végeztek, forgalmas helyeket kerestek a letelepedésre. Prépostságaik közül csaknem tíz királyi alapítású volt, a többi egyházi vagy nemzetségi monostornak számított.

A barát-dombi ásatás költségeit a Nemzeti Kulturális Alap pályázatán nyert összeg és a bárd­udvarnoki önkormányzat által rendelkezésre bocsátott önrész fedezte. A kutatások befejezése után a romkertet látogathatóvá tennék, hogy ezzel is növeljék a somogyi térség vonzerejét.