Kaposvártól, a somogyi megyeszékhelytől délnyugatra, Kaposszentbenedeken (ismertebb nevén Kaposfő) tárták fel a közelmúltban Somogy megye premontrei prépostsága egy részének romjait. A Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum régészei több éve folytatnak itt ásatást, ez idő alatt számos értékes leletet hoztak a felszínre, egyebek mellett kapcsokat, gombokat, öv- és ruhacsatokat, csizmapatkókat, pártamaradványokat, könyvvereteket és negyven érmét, java részüket fémkeresővel, szórványként. A templomi sírokban 21 bronzgyűrűt találtak, de annak a dobozkának a maradványait is kiásták, amelyekbe az ékszereket annak idején belehelyezték.
A prépostság mindennapi életére a fennmaradt kerámiatöredékből és pénzekből következtethetnek a szakemberek.
A meglelt legkorábbi fizetőeszközök XIII. századi szlavón dénárok. Előkerült két harang több darabja és egy XIV. századi pápai ólombulla is, amely a katolikus egyházfő, IX. Bonifác egyik okleveléhez tartozott. A bulla a jelentősebb és ünnepélyesebb aktusok írásba foglalására szolgált, például a szentév meghirdetésére, adományok, kiváltságok, búcsúengedélyek, címek adományozására, megerősítésére. IX. Bonifác két ízben, 1390-ben és 1400-ban hirdette meg a szent évet, amely a zarándokok nagy számát vonzotta Rómába. Arra viszont, hogy az ólombulla miként került Kaposfőre, egyelőre nincs magyarázat, de tény, hogy a prépostság pusztulásakor a dokumentumok is elégtek.
Molnár István régész, a kaposvári közgyűjtemény főmuzeológusa arról tájékoztat, hogy bebizonyosodott,
az 1252-ben kezdődött építkezések egy támpillérekkel ellátott, háromhajós, egyenes záródású, boltozott szentélyű, impozáns templomot eredményeztek, amelyhez előbb könnyű szerkezetű építmény, később sekrestye csatlakozott délről.
Az egyházi hajlékot a XIV. század közepén vagy végén építhették át. A hajó nyugati részét ekkor alapfallal választották le, a nyugati homlokzatot masszív támpillérekkel erősítették meg, de a karzatot és a nyugati tornyot is átalakították, a hajót beboltozhatták. Elkészült egy belső szószék és egy U alakú, az előzőnél nagyobb oltár, a korai templom padlóját pedig megemelték. Ezt később ismét megtették.
A templom belsejében 76 sírt vagy sírrészletet tártak fel.
A temetkezések a szentély nyugati harmadában kezdődnek, mindössze egyetlen sír van ettől keletre, a korai oltár közelében, feltételezhetően az egyik alapítóé. A sírok a főhajóban, elsősorban annak keleti sávjában a legsűrűbbek, ahol négy-öt rétegben rombolják egymást, sokszor viszonylag mélyen, a legalsó padló szintjétől akár két méterrel is lejjebb. A főhajó középső részén, ahol két-három rétegű a temetkezés, jól látszik, hogy eredetileg rendezetten, egymástól ötven centiméterre helyezték el a halottakat. A mellékhajók keleti végét egyáltalán nem használták hasonló célra, a falaktól két méterre viszont már több rétegben vannak a sírok. Úgy tűnik, az épület és a temetkezések története kezdettől fogva összefonódik.
