Menhir az előkertben

A megalit Kevermes közelében, a magyar–román határnál került elő egy véletlen folytán az 1990-es évek végén.

Valószínűleg a Bánságból került a kőszegény vidékre Forrás: Magyar Mátyás

Magyarország egyik legtitokzatosabb és legfurcsább tárgya hosszas vándorlás után idén került vissza a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumba, ám anélkül, hogy a szakemberek magyarázatot találtak volna arra, mi célt szolgált és hogyan került Békés megyébe a rejtélyes óriás kő. Arról a megalitról van szó, amely Kevermes közelében, a magyar–román határnál került elő egy véletlen folytán az 1990-es évek végén. Egy szántó-vető ember, Kovács József találta meg, de ő bedöntötte egy árokba, hogy ne akadályozza a munkában. Tőle értesült az esetről Magyar Mátyás helytörténész.

– Általában nyitott szemmel járok, és ha ilyesmiről hallok, azonnal lecsapok rá. A kő megtalálójánál fúrtam kutat, amikor elmesélte, hogy épp az újonnan vásárolt telkén mozgatta meg a talajt, amikor az ekéje beleütközött egy hatalmas kőbe, és megsérült.

Magyar Mátyás nagy nehezen tudta csak rávenni Kovács Józsefet, hogy a részleteket is elárulja. A követ előbb körbeásták, majd hozattak egy markológépet, és azzal tették át az árokba. Itt lépett be a történetbe Magyar Mátyás. Azonnal felkereste a helyszínt, ahol rátalált a kőre. Lekaparta róla a termőföldet meg a gazt, hazavitte, és felállította az előkertjében, mint egy kis menhirt (függőlegesen álló kőoszlop). A szomszédja – aki tanárember – észrevette a különös kerti díszt, a beleegyezésével értesítette a megyei múzeum régészeit. Többen is megjelentek a kevermesi portán, mindnyájan nagyon elcsodálkoztak a látottakon. A tárgyat lefényképezték, lerajzolták, a házigazdának pedig azt javasolták, óvja jobban, hogy az eső ne verje, ne kerüljön víz a repedésekbe, mert a fagy beálltával könnyen szétfeszítheti a „műtárgyat”. Magyar Mátyás ezért készített a kőnek egy négykerekű konzolt, hogy rossz idő esetén betolhassa az udvarról egy védettebb helyre.

Később Kanadából is érkeztek szakemberek, hogy megtekintsék az elhíresült kevermesi megalitot. Tanulmányozták, nézegették, majd megkérdezték, megkaphatják-e tüzetesebb vizsgálatra. A szakemberek elvitték, s miután nem igazán akarták már visszahozni, a megtaláló megüzente nekik, hogy tekintsék ajándéknak. Később Budapestre került, a Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Örökségvédelmi Központjába, ahonnan a közelmúltban küldték vissza Békéscsabára.

– A mai munkagépek rengeteg kárt okoznak, szanaszét törnek mindent. Míg régen épp csak a föld felszínét bolygatták meg, a mai altalajlazítókat akár nyolcvan centiméterre is leengedik. Amit odalent találnak, azt ledarálják, szétroncsolják. Morzsára törik még a fémtárgyakat is. Sajnos ezzel senki nem törődik

– mutat rá Magyar Mátyás, aki biztos abban, hogy amennyiben Kovács József nem veszi ki a földből a hulladéknak tekintett megalitot, és ő nem viszi haza, örökre elvész.

Bár a 2013. évi tudományos állásponthoz képest a régészek nem jutottak közelebb, feltételezik, hogy sírjelző, sztélé lehetett, amelyet vésett vonalmintákkal díszítettek, anyaga zöld pala, magassága 160 centiméter. Valószínűleg a Bánságból került a kőszegény vidékre. Mivel mélyebb rétegben feküdt, elképzelhető, hogy több is volt ott valamikor, ám ezeket más célokra már felhasználhatta a lakosság. A felfedezés környékéről pattintott köveket szedegettek még fel, illetve találtak egy padkaszerűséget, egy kilencszer tizenegy méteres részt, ahol nagyon kemény a talaj, szinte kopog. A kutatás azonban abbamaradt.

Valószínűleg a Bánságból került a kőszegény vidékre
Fotó: Magyar Mátyás

Régészként Bóka Gergely és Gyucha Attila foglalkozott a lelettel. A zöld pala forrásvidékének alapján a nyersanyag előfordulási helyét a Déli-Kárpátok és a Maros-völgy vidékére szűkítették.

Korát illetően úgy gondolják, hogy Kr. e. 3500–2500 körül, tehát a rézkorban készíthették. Mivel hozzávetőleg négy mázsát nyom, kérdés, hogyan kerülhetett Békés megyébe, hiszen az akkori technika nem igazán tette lehetővé, hogy nagy távolságra szállítsanak hasonló súlyú tárgyakat. A kő kétségkívül egyedülálló a Kárpát-medencében, motívumkincse térségünkben teljesen ismeretlen.

Hasonló vésetek Európa nyugati felében, az Atlanti-óceán partvidékének megalitikus emlékei között lelhetők fel. A kevermesi tárgy mintázatának legközelebbi rokona a bretagne-i Gavrinisban feltárt sírkamra több mint ötezer éves köveinek vonaldekorációja. Ugyanabban az évben, 1999-ben, amikor a magyar megalitot kifordította az eke a földből, Erdélyben, a Fehér megyei Kisompolyban (Ampoița) is találtak egy ritkaságnak számító őskori kőkaput (dolment). Ennek kőoszlopaiba emberalakokat, spirálokat karcoltak. Bánffy Eszter, a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Intézetének akkori tudományos főmunkatársa a lelet kapcsolatait a sztyeppevidéken kereste, a keleti kurgánokkal (sírok) vetette össze. Úgy vélte, Ukrajnában és még távolabb is előfordulnak halomsírok hatalmas kőjelekkel. De még Mezőcsáton és Dél-Budapesten is ismertek hasonló sírjelek a késő rézkorból, spirálmotívumok a hun övcsatokról.

A néprajzosok az épített paraszti kultúrában látják tovább élni az őskori megalitokat.