Húsvétkor sem volt pihenő, hatszáz illegális bevándorló próbálkozott a déli határszakaszon
Az ünnepek alatt különösen aktívak voltak a migrásnok.
Az ünnepek alatt különösen aktívak voltak a migrásnok.
Ebből összesen 28 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást a rendőrség.
Az ünnepek alatt az egész országban jelentős forgalomnövekedésre lehet számítani, ezért érdemes óvatosan vezetni.
A szülők azzal védekeztek: a saját érdekében kötözték meg mentális betegséggel küzdő lányukat, nehogy megsérüljön.
Gyorsan elfogták az ismeretlen hívót, közveszéllyel fenyegetés miatt emeltek vádat ellene.
A sporthoz semmi köze annak, amit a három elkövető művelt a salgótarjáni sportlétesítményben.
Makacs tolvaj volt, az biztos.
Kiderült, hogy nincs jogosítványa, és korábban eltiltotta a vezetéstől a bíróság.
A feltételezett elkövetőt Miskolcon fogták el a rendőrök, de előtte megpróbált végezni magával.
Az áldozat életveszélyes sérüléseket szenvedett, az ügyészség vádat emelt az ittas sofőrrel szemben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Mindezt az egyik Tisza-sziget rendezvény meghívott előadójaként tette.
Ez a tizenegyedik, nemzetközi legénységi rotációval megvalósított misszió az ISS-re.
Pontokba szedtük, hogy kik élhetnek az Otthon start kedvező lehetőségével.
A Momentum már kitaposta az utat, oda is került, ahová való – fogalmazott a kommunikációs igazgató.
A major asset-stripping scandal broke out at the left-wing billionaire’s flagship company this spring, followed by widespread pledging of its assets.
A Ferrari két versenyzője csak megközelíteni tudta a világbajnoki éllovasokat.
Vihar a baloldalon.

Szingapúrban újabb rivális használta ki olimpiai bajnokunk távollétét, óriási időt úszott a francia.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.