Újabb erőszakos tüntetések robbantak ki Franciaországban + videó
A rendőrellenes tüntetésen a vandálok rendőrautókat rongáltak meg és kifosztották a környező üzleteket.
A rendőrellenes tüntetésen a vandálok rendőrautókat rongáltak meg és kifosztották a környező üzleteket.

Az eset Franciaországban történt, ám a merénylőt már Angliában kapták el.

Még időben lecsaptak a rendőrök, így nem ismétlődhetett meg az esztergomi tragédia.

Az eset körülményei eddig tisztázatlanok.

Egy útfelújítás miatt kialakított terelésnél ütközött két személygépkocsi.

Három másik gyermeket kórházba kellett szállítani.

A férfi állataival úgy bánt, hogy az maradandó egészségkárosodást vagy akár az állatok pusztulását is okozhatta.

Vírus-akció: a NAKA megvádolta Michal Gučík üzletembert, valamint Ján Balciar és Ľubomír Skuhra katonai titkosügynököket. A feltételezett kár legalább 74 millió euró.

Egyikük a korábban kiszabott hét év, hat hónap fegyházbüntetésének letöltését nem kezdte meg.

Enyhítő körülményként vették figyelembe az őszinte megbánást.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Konkrét bűnügyi információk miatt mentek.

A természeti katasztrófa sújtotta területre és a Sószorosba továbbra is tilos a belépés.

Szükség esetén lajtos kocsival és palackos vízzel biztosítják az ellátást.

A békepártiak vezetője Orbán Viktor – közölte Kocsis Máté.

A NABU szerint kiterjedt bűnszervezet működött az ukrán energetikai állami vállalatok körül, az atomenergia-ügynökségig érhetnek a szálak.

Az orvosok azt jósolták, hogy a lány valószínűleg nem éli meg a negyedik életévét.

Naggyá tesszük Magyarországot! – írta közösségi oldalán a miniszterelnök.

Rendezettek az ország pénzügyei, így nincsenek veszélyben az olyan intézkedések sem, mint az anyák szja-mentessége vagy a vállalkozásokat segítő 3 százalékos hitel.

The family winery aims to break into Asian markets.

A Toyota Hilux vásárlói sokféle hajtáslánc közül választhatnak a belső égésűtől a hidrogén-üzemanyagcellásig.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.