Életmentő lehet a nyári főszezon a vidéken fellépő cirkuszoknak
A Nemzeti Cirkusz is a nyári főszezonra készül, és Balatonlellén lépnek majd fel júliustól.
A Nemzeti Cirkusz is a nyári főszezonra készül, és Balatonlellén lépnek majd fel júliustól.

Richter Flórián társulata a kormány segítségével vészelte át a koronavírus-járványt.

A Richter testvérek társulatai a Balaton-parton, Zamárdiban és Balatonlellén lépnek fel.

A látogatók autóban ülve járhatják be a park öthektáros területét.

Ha néhány héten belül nem szűnik meg a járvány vagy nem érkezik magán-, illetve állami segítség, akkor könnyen csődbe mehet a Richter Flórián Cirkusz.

Budapest, 20A Richter Flórián Cirkusz a Showtime című előadás extra fellépőkkel kibővített változatával várja az érdeklődőket szombaton Zamárdiban a Cirkuszok éjszakáján.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Életveszélyesen megsebesítette volt élettársát.

A frakcióvezető nagy mennyiségben főz, mert a családot és a baráti kört is ő látja el.

A kutatóűrhajóssal beszélgettünk.

Az utolsó pillanatban fékezték meg a tragédiát.

Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, akkor más lenne a világ – fogalmazott karácsonyi üzenetében a szentatya.

A karácsony az újjászületés üzenetét hordozza a gázaiaknak.

A Mol tárgyalhat a szerb olajfinomító megvásárlásáról.

A skót szélső a Nottingham Forest 1979-es és 1980-as BEK-győzelmében is főszerepet vállalt.

A Moszkva nem hisz a könnyeknek című film főszereplője 83 éves volt.

A hőmérséklet hajnalban akár mínusz 10 fok közelébe is süllyedhet, napközben pedig 2 és 7 Celsius-fok között alakul.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.