Gratulált az RMDSZ-nek Szijjártó Péter
– Mi hiszünk az összefogás erejében! – írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon.
– Mi hiszünk az összefogás erejében! – írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon.

A magyar párt kiváló eredményt ért el, előretörtek a radikálisok Romániában.

Az előrejelzések szerint a törvényhozás tagja lehet egy szélsőségesen magyarellenes párt is.

Az erdélyi megyék többségében az országos átlagnál kisebb arányban szavaztak a választópolgárok.

Nem kölcsönös magyar–román összeborulás kell, mindössze értelmes párbeszédre lenne szükség.

Politikai földindulásra nem lehet számítani a vasárnapi parlamenti választások után Romániában.

A miniszter a romániai parlamenti választáson való részvételre és az RMDSZ listájának támogatására kérte a magyarokat.

Budapest készen áll a következő bukaresti kormánnyal való hatékony együttműködésre.

Az Európai Unió több mint ötvenmillió polgára kisebbséghez tartozik – szögezi le határozatában.

A tragikus kórháztűz aligha lesz hatással a közelgő romániai választásokra.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök elbeszélgetett az éttermet üzemeltető családdal.

A tiszások által odavezényelt, büntetett előéletű férfiakat garázdaság miatt jelentették fel.

Magyar Péter energiacégektől érkező emberei azoknak dolgoznak, akiktől eddig a pénzt kapták – közölte Menczer Tamás.

Új polgármesterek és képviselők lépnek hivatalba.

A cél az, hogy Magyar Pétert hatalomra juttassák, és Magyarország belépjen a háborúba.

A munkaadók a sztrájkra éles kritikával reagáltak.

Kínai állampolgárok ezrei estek a bűnszervezet áldozatává.

A Liverpool legendája kiáll a német mellett, aki már a csapat egyik legeredményesebb játékosa az idényben.

Sérülés és füttykoncert árnyékolta be a vasárnapi mérkőzést.

Az oroszok feltörték a Starlink rendszerét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.