Kormányalakítással bízta meg Florin Cîțut a román államfő
A koalíciós pártok – tehát a PNL, az USR–PLUS és az RMDSZ – elnökei Cîțuval együtt érkeztek konzultációra az elnökhöz.
A koalíciós pártok – tehát a PNL, az USR–PLUS és az RMDSZ – elnökei Cîțuval együtt érkeztek konzultációra az elnökhöz.

Kelemen Hunor azt hangsúlyozta: nyolc év politikai válság után véget kell vetni a demagógiának.

Három miniszteri és miniszterelnök-helyettesi tisztséget nyert el az RMDSZ.

A koalícióra készülő romániai pártok vezetőinek pénteken sikerült megegyezniük.
A romániai parlamenti választás olyan fordulatokkal szolgált, amelyeket még sokáig fognak elemezni.

Kelemen Hunor szerint erősíteni kell a bizalmat a koalíciós parnterek között.

A magyarellenes szélsőjobboldali párt együttérez a rasszizmussal vádolt román bíróval.

Kelemen Hunor elnököt nem lepte meg a radikális román párt szereplése.
Klaus Johannis sajtóinformációk szerint rendkívül elégedetlen volt a kormánypárt választásokon elért eredményeivel, ezért távozásra szólította fel Ludovic Orbant.

Szélsőségesen magyarellenes párt okozott meglepetést a vasárnapi parlamenti választásokon.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök elbeszélgetett az éttermet üzemeltető családdal.

A tiszások által odavezényelt, büntetett előéletű férfiakat garázdaság miatt jelentették fel.

Magyar Péter energiacégektől érkező emberei azoknak dolgoznak, akiktől eddig a pénzt kapták – közölte Menczer Tamás.

Új polgármesterek és képviselők lépnek hivatalba.

Élesen bírálják Dobrev Klára külhoni magyarok szavazati jogával összefügő tervét.

A cél az, hogy Magyar Pétert hatalomra juttassák, és Magyarország belépjen a háborúba.

A munkaadók a sztrájkra éles kritikával reagáltak.

A Liverpool legendája kiáll a német mellett, aki már a csapat egyik legeredményesebb játékosa az idényben.

Sérülés és füttykoncert árnyékolta be a vasárnapi mérkőzést.

Kínai állampolgárok ezrei estek a bűnszervezet áldozatává.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.