Nincsenek egyedül az őshonos kisebbségek
Vincze Loránt szerint ismét bebizonyosodott, hogy az őshonos kisebbségek Európában nincsenek magukra hagyva.
Vincze Loránt szerint ismét bebizonyosodott, hogy az őshonos kisebbségek Európában nincsenek magukra hagyva.

Bemutatkozott a Minority SafePack az uniós parlamentben, ahol nagy hajlandóság mutatkozott az uniós szintű kisebbségvédelmi keretszabályozás kialakítására.

Kevesen hitték nyolc évvel ezelőtt, hogy lesz még magyar polgármestere Marosvásárhelynek. De sikerült.

A jobbközép Nemzeti Liberális Párt csaknem hét százalékpontos előnnyel nyert a Szociáldemokrata Párt (PSD) előtt.
Az erdélyi magyar pártok összefogására van szükség az öt százalékos küszöb átlépéséhez a parlamenti választásokon.
Rendben lezajlott első megbeszélés volt, amit a jövő héten újabb megbeszélés követ – mondta az RMDSZ szóvivője.
Az Erdélyi Magyar Szövetség a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel tárgyalást kezdeményez a parlamenti választásokról.
Az RMDSZ fontos pozíciókat szerzett a romániai önkormányzati választásokon – közölte Potápi Árpád János.
A szociáldemokraták által támogatott jogszabály ünnepnappá nyilvánítja június 4-ét.

A nagyvárosokban viszont az etnikai arány alatt teljesített a magyar párt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Borsodi hétköznapok.

A Tisza húszezer forintot fizetett a keményvonalas bűnözőknek, hogy elmenjenek a Lázárinfóra balhézni.

Ismét megnyílik az uniós forrásokhoz vezető út.

A fővárosban is esett a hó.

A helyi rendőrfőnök megszólalt.

Kaja Kallas sokat panaszkodik, de nem csak ő van szorult helyzetben.

A területet az orosz támadások kiindulópontjaként használják.

In the Prime Minister's view, the Tisza Party would not be able to tackle this task.

A főtt krumpli az egyik leggyakoribb köret, mégis sokszor okoz bosszúságot.

Már az a kedvesség is levett a lábamról, amivel a fiatal csinos pincér hölgy beinvitált a sörözőbe. Nem sejthette, hogy nagyon is tudatosan érkeztem.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.