Marosvásárhelyi győzelem: az ünneplés pillanatai és a választás tanulságai + videó
A magyarság Erdélyben a legüldözöttebb népcsoport Európában – mondta Bajkai István.
A magyarság Erdélyben a legüldözöttebb népcsoport Európában – mondta Bajkai István.

Az RMDSZ választási sikere az erdélyi magyarság sikere – fogalmazott a miniszterelnök-helyettes.
Marosvásárhelynek újra magyar vezetője lesz, miként Gyergyószentmiklósnak és Szászrégennek is.
Szatmárnémetiben a szavazókörök 60 százalékának eredményösszesítése után Kereskényi Gábor polgármester vezeti a választási versenyt a romániai önkormányzati voksoláson. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltje a részleges eredmények szerint
Húsz éves román városvezetést vált a teljes erdélyi magyar politikai paletta támogatását élvező jelölt.

Bajkai István és Pesty László két és fél nap alatt kétezer kilométert tett meg öt székely települést érintve.

A magyar pártok vezetői buzdítják az erdélyi magyarokat, hogy éljenek választójogukkal.
A „román Momentum”, vagyis az USR jelöltjeinek támogatására buzdított pénteken Fekete-Győr András, a Momentum elnöke.

Németh Zsolt olyan szavazatra biztatta az erdélyi magyarokat, amely után büszkék lehetnek az eredményre.
A Magyar Nemzetnek adott interjút az erdélyi magyar pártok támogatását élvező polgármesterjelölt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Borsodi hétköznapok.

A Tisza húszezer forintot fizetett a keményvonalas bűnözőknek, hogy elmenjenek a Lázárinfóra balhézni.

Ismét megnyílik az uniós forrásokhoz vezető út.

A fővárosban is esett a hó.

A helyi rendőrfőnök megszólalt.

Kaja Kallas sokat panaszkodik, de nem csak ő van szorult helyzetben.

A területet az orosz támadások kiindulópontjaként használják.

In the Prime Minister's view, the Tisza Party would not be able to tackle this task.

A főtt krumpli az egyik leggyakoribb köret, mégis sokszor okoz bosszúságot.

Már az a kedvesség is levett a lábamról, amivel a fiatal csinos pincér hölgy beinvitált a sörözőbe. Nem sejthette, hogy nagyon is tudatosan érkeztem.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.