Fico: Trump diadala a liberalizmus veresége
Trump győzelme: Fico a liberalizmust temeti, Pellegrini békében bízik.
Trump győzelme: Fico a liberalizmust temeti, Pellegrini békében bízik.

Robert Fico szerint Kijev nem törekszik a konfliktus rendezésére, mert egy „győzelmi terv” nem állhat abból, hogy valaki felajánlja a területét arra, hogy nukleáris fegyvereket, valamint közepes és nagy hatótávolságú rakétákat állomásoztassanak rajta, amelyeket orosz célpontok ellen vethetne be.

Robert Fico kijelentette, hogy nagy megtiszteltetésnek tartaná a moszkvai részvételt.

Folytatódnak a gyilkos szándékkal átitatott esetek.

A szlovák és a magyar miniszterelnök, valamint a szerb köztársasági elnök egyeztet a migráció visszaszorításáról.

Megkezdődött a hármas találkozó Révkomáromban.

A magyar miniszterelnök október 22-én, kedden Révkomáromban Robert Fico szlovák kormányfővel és Alekszandar Vucsics szerb államfővel találkozik.

A Nyugatot is részben felelősség terheli, amiért az ukrajnai háborúnak nem sikerült véget vetni – jelentette ki vasárnap Robert Fico szlovák miniszterelnök.

A szlovák miniszterelnök, Robert Fico a koalíciós egység fenntartására és fontos nemzetközi eseményeken való részvételre összpontosít.

A szlovák kormányfő nem állt be a nyugati kórusba.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

„Köszönöm, Miskolc! Köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttetek!” – írta Orbán Viktor.

Háború vagy béke, erről kell dönteniük a magyaroknak április 12-én – mondta Menczer Tamás.

A Tisza pártelnöke egy éve még hazugságnak nevezte az édesanyák adómentességét.

A Tisza Párt gazdaságfejlesztési és energetikai felkészülését Kapitány István, a Shell egykori alelnöke vezeti.

Hivatalosan is elindult az FPÖ választási kampánya.

Az Európai Unió és a Mercosur (Dél-amerikai Közös Piac) képviselői szombaton a paraguayi fővárosban, Asunciónban több mint huszonöt éven át tartó tárgyalás után aláírták a két szervezet közötti szabadkereskedelmi megállapodást.

A közösségi médiában osztotta meg bejegyzését.

Ki a fene akarja, hogy a pénzügyeit a „magyar Jockey Ewing” kezelje?

A Leipzig ötven percig dominált, majd összeomlott. Olise csereként beállva egy gólt és három gólpasszt szerzett, Musiala assziszttal tért vissza.

Az új jegyár máris komoly vitákat váltott ki.

Arne Slot csapata szombaton többek között a magyar középpályás kihagyott büntetőjéért is súlyos árat fizetett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.