A békepárti, migrációellenes vezetőket meg akarják gyilkolni
Már senkit sem érdekel, hogy kisgyerekeket és édesanyákat gyilkolnak meg a nyílt utcán vagy egy fesztiválon.
Már senkit sem érdekel, hogy kisgyerekeket és édesanyákat gyilkolnak meg a nyílt utcán vagy egy fesztiválon.

Levélben küldték neki a golyót.

Mindenáron segíteni akart az ukránoknak, akik most inkább elhatárolódnak tőle.

Egyetértek Szijjártó Péter magyar külügyminiszter szavaival – fogalmazott a szlovák miniszterelnök.

A békepolitika miatt támadhatják az országot?

Robert Fico szerint az ellene elkövetett merénylettel kapcsolatban elsősorban annak hátterét és az elkövető indítékait kell megvizsgálni, mivel a merénylő csak „eszköz” volt.

Amennyiben a következő napokban nem újul meg az orosz kőolaj Ukrajnán át történő szállítása, a pozsonyi Slovnaft kőolajfinomító leállítja az Ukrajnába történő gázolajkivitelt – jelentette ki Robert Fico.

„Szlovákia nem kíván túszszerepet játszani az ukrán–orosz kapcsolatokban” – hangsúlyozta a szlovák kormányfő.

A Donald Trump elleni merényletkísérlet újabb alkalomként szolgált a globális fősodratú médiának arra, hogy belerúgjon a republikánus elnökjelöltbe.

Jackson Hinkle amerikai blogger írta ezt közösségi oldalán a Trump elleni merénylet után.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

„Köszönöm, Miskolc! Köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttetek!” – írta Orbán Viktor.

Háború vagy béke, erről kell dönteniük a magyaroknak április 12-én – mondta Menczer Tamás.

A Tisza pártelnöke egy éve még hazugságnak nevezte az édesanyák adómentességét.

A Tisza Párt gazdaságfejlesztési és energetikai felkészülését Kapitány István, a Shell egykori alelnöke vezeti.

Hivatalosan is elindult az FPÖ választási kampánya.

Az Európai Unió és a Mercosur (Dél-amerikai Közös Piac) képviselői szombaton a paraguayi fővárosban, Asunciónban több mint huszonöt éven át tartó tárgyalás után aláírták a két szervezet közötti szabadkereskedelmi megállapodást.

A közösségi médiában osztotta meg bejegyzését.

Ki a fene akarja, hogy a pénzügyeit a „magyar Jockey Ewing” kezelje?

A Leipzig ötven percig dominált, majd összeomlott. Olise csereként beállva egy gólt és három gólpasszt szerzett, Musiala assziszttal tért vissza.

Az új jegyár máris komoly vitákat váltott ki.

Arne Slot csapata szombaton többek között a magyar középpályás kihagyott büntetőjéért is súlyos árat fizetett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.