Diplomáciai adok-kapok: feszült a viszony Csehország és Szlovákia között
A cseh–szlovák kormányközi konzultációk felújításának nincsenek meg a feltételei a cseh kormányfő szerint.
A cseh–szlovák kormányközi konzultációk felújításának nincsenek meg a feltételei a cseh kormányfő szerint.

Robert Fico szerint a Grúz Nemzeti Légió és a Soros-szervezetek állnak a tüntetések mögött.

Hasonló események zajlanak Magyarországon, Szerbiában és Szlovákiában is.

Az ukrán elnök szomszédos baráti demokráciaként írta le Ukrajnát.

A koalíció pártjai előre jelezték, hogy nem mennek el az ülésre.

A Fidesz kommunikációs igazgatója a közösségi oldalán jelentkezett.

A kormányfő szombaton egy rádióműsorban leszögezte, hogy a külföldi résztvevőket ki kell utasítani.

Már a második, nagy közintézményt érő kibertámadás Szlovákiában két héten belül.

Fico arra figyelmeztetett, hogy a külföldi csoport kormányellenes tüntetéseket szervezhet.

Hungary's prime minister held talks in Bratislava, focusing on energy security and the Russia-Ukraine war.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Háború vagy béke, erről kell dönteniük a magyaroknak április 12-én – mondta Menczer Tamás.

A Tisza pártelnöke egy éve még hazugságnak nevezte az édesanyák adómentességét.

A Tisza Párt gazdaságfejlesztési és energetikai felkészülését Kapitány István, a Shell egykori alelnöke vezeti.

Kapitány István ideális választás a rezsicsökkentés megtöréséhez.

Az Európai Unió és a Mercosur (Dél-amerikai Közös Piac) képviselői szombaton a paraguayi fővárosban, Asunciónban több mint huszonöt éven át tartó tárgyalás után aláírták a két szervezet közötti szabadkereskedelmi megállapodást.

A közösségi médiában osztotta meg bejegyzését.

A helyzetet tovább rontja a rendkívüli hideg.

Ki a fene akarja, hogy a pénzügyeit a „magyar Jockey Ewing” kezelje?

A Leipzig ötven percig dominált, majd összeomlott. Olise csereként beállva egy gólt és három gólpasszt szerzett, Musiala assziszttal tért vissza.

Az új jegyár máris komoly vitákat váltott ki.

Arne Slot csapata szombaton többek között a magyar középpályás kihagyott büntetőjéért is súlyos árat fizetett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.