Székelyföld autonómiája nem sérti Románia területi egységét
Az erdélyi székely szabadság napjának szimpátiarendezvényét tartották meg kedden Budapesten, a Székelyföldért Társaság szervezésében.
Az erdélyi székely szabadság napjának szimpátiarendezvényét tartották meg kedden Budapesten, a Székelyföldért Társaság szervezésében.
Szerdától március 22-ig felfüggesztik a tanítást valamennyi romániai óvodában és iskolában, hogy megelőzzék a koronavírus terjedését – jelentette be hétfőn délután a bukaresti operatív törzs ülése után Ludovic Orban ügyvivő miniszterelnök.
Ha a Törökország felől Nyugat-Európa irányába tartó menekülthullám érinti Romániát, életbe lép az a terv, amelyet már korábban kidolgozott a román kormány.
A DK Románia nemtetszését is kiváltotta, amikor az Észak-Olaszországban dolgozó román vendégmunkásokat emlegette a koronavírus terjedése kapcsán.
További intézkedésig minden futballmérkőzést zárt kapuk mögött kell lebonyolítani Romániában – közölte a helyi labdarúgó-szövetség (FRF) a koronavírus-járványra hivatkozva.
A bukaresti operatív törzs leállította a légi közlekedést Románia és Olaszország – a koronavírus-járvány által leginkább sújtott európai ország – között, ahol mintegy egymillió kétszázezer román állampolgár él.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Mutatjuk, hogy mely telefonszámokról várható a Tisza Párt elnökének hívása.
Az elemző szerint Ursula von der Leyenék a saját háborújuknak tekintik az ukrán konfliktust, ezért ellehetetlenítenék Orbán Viktor béketörekvéseit.
Igazi családi élményt kínál a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Lázár János reagált a Tisza Párt elnökének nevetséges kijelentésére.
Vitát kezdeményeznek az Európai Parlamentben.
Volodimir Zelenszkij nyilatkozatára reagált Szijjártó Péter.
Az amerikai elnök nem hiszi, hogy Ukrajna győzhet.
Komoly udvari karriert futott be, de életébe került a méregkeverés.
A honvédelmi miniszter Horvátországba utazott.
Magyar Péter háborúba vinné a magyar fiatalokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.