Na tessék! Már megint két izlandi bálnavadász…
Nahát!
Nahát!

A schengeni bővítés óta változott meg a helyzet, sok szomszédunk örül ennek.

A román kormány nem engedélyezte a műkincsek Hollandiába szállítását.

Orbán Viktornak van elképzelése mindarról, amit az Európai Unió jövője jelent – mondta Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke.

Az ultranacionalista politikus a szavazatok 38 százalékát szerezné meg.

Új román kollégájával, Emil Hurezenauval is a praktikus együttműködésre fogják helyezni a hangsúlyt.

A karakán Bandholtz tábornok egész alakos szobrát 1936-ban avatták fel a belvárosi Szabadság téren. (Román turista nem ott fényképezkedik.)

Felpörgette az ingatlanárakat a schengeni csatlakozás.

Az igazságérzetükben sérült, demoralizált társadalmak végül feladják erkölcseiket, történelmüket és biztonságukat.

Közigazgatási átszervezést tervez Románia.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Pócs János informátorát most Csík Miklós testvérei támadták meg.

A miniszterelnök szerint a Tisza gazdasági, pénzügyi és energetikai jelöltjei a bankadó és a rezsicsökkentés eltörlésére készülnek, miközben Ukrajna uniós csatlakozását támogatják.

Az elvek feladása hosszú távon megsemmisüléssel jár.

Erre varrjon gombot Magyar Péter.

A Capgemini olyan eszközt adott az ICE-nak, amelyet Donald Trump bevándorlásellenes kampányában használnak.

A megállapodás célja a nemzetközi hallgatói létszám növelése és a tudományos kapcsolatok bővítése.

A fűtési nehézségekkel küzdők aránya Magyarországon a legalacsonyabb, öt százalék.

Hárisz Pavlidisz nem tagadja, hogy nem a bronzéremért jöttek az Európa-bajnokságra.

Az UVSE húsz esztendős kapusa csereként beállva kettőt védett az ötméterespárbajban, s Eb-döntőbe juttatta Magyarországot.

Az elemző emlékeztetett: Magyar Péter korábban maga is kijelentette, hogy sem 2018-ban, sem 2022-ben nem történt csalás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.