Meggyógyult egy fertőzött gyermek a Semmelweis Egyetemen
A 7 éves kislány március 22-én epilepsziás görcsrohamok miatt került a klinika intenzív osztályára.
A 7 éves kislány március 22-én epilepsziás görcsrohamok miatt került a klinika intenzív osztályára.

A Semmelweis Egyetemen például a nap huszonnégy órájában hívható krízisvonal érhető el.
Keddtől új helyszínen, a I. sz. sebészeti klinika épületében működik a Semmelweis Egyetem ortopédiai klinikája. Az ideiglenes áthelyezésre a járványügyi helyzet miatt, a koronavírusos betegek ellátására való felkészülés keretében került sor – tájékoztatta
A Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinikája egy alkalmazáson keresztül nyújt segítséget a pácienseknek, akik így személyes konzultáció nélkül kérhetnek tanácsot a szakorvosoktól – közölte az egyetem csütörtökön az MTI-vel.
A tanév lezárását augusztus 31-ig kitolják, a szaktárca szerint nincs akadálya annak, hogy sikeresen elvégezzék a szemesztert. Mindenhol gőzerővel zajlik az internetes tananyagok készítése.

A Semmelweis Egyetem közleménye szerint az egyik koronavírussal fertőzött iráni diák a kérés ellenére nem a Dél-pesti Centrumkórházba, hanem a Semmelweis Egyetem által biztosított háziorvoshoz ment.
Az egyetem rektora arról intézkedett, hogy a 16 tagú, negyedéves, angol nyelvű gyógyszerészévfolyam a „szükséges időtartamig” nem vehet részt előadáson és gyakorlaton. Interneten azonban biztosítják nekik az oktatási anyagot.
Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora elmondta, az Eurotransplant országai között Magyarország három szerv vonatkozásában is ezüstérmes: a szív-, a vese- és a májtranszplantációban is.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Luxusapartmanból intézték a bizniszt.

Édesanyja könnyek között beszélt fia haláláról.

A vizitdíj szellemi atyjaként is emlegetik és a migrációt is szorgalmazta Mihályi Péter.

A helybéliek egy régi vágya teljesül.

Még az ivóvíz-szolgáltatás is akadozik.

A kényszersorozás mindennapos konfliktusforrássá vált Ukrajnában.

A Bundeswehr hamburgi egyeteme modellezte a lehetséges forgatókönyvet.

A nemzetközileg is elismert művészről Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter megható sorokkal emlékezett meg.

A korábban ismeretlen táblákkal a szerb határ térségében találkozhatnak az autósok.

az Építési és Közlekedési Minisztérium érvényt szerzett a magyar érdekeknek
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.