A koronavírust is elpusztító robot segít a védekezésben
A fertőzés szempontjából legveszélyesebb, úgynevezett vörös zónába is beküldhető.
A fertőzés szempontjából legveszélyesebb, úgynevezett vörös zónába is beküldhető.
Merkely Béla: Az átfertőzöttek száma a múlt héten már közölt értékek, 30 és 80 ezer között lehet.
Az eszköz segítségével a szülőszobáról vagy a császárműtőből biztonságosan szállítható házon belül az újszülött.
Életmentő szállítóinkubátort kapott a Semmelweis Egyetem koraszülött intenzív osztályajárvány.
Nagyon hamar és nagyon határozott döntések születtek – mondta Merkely Béla a Semmelweis Egyetem rektora.
Alacsony lehet jelenleg az országban a fertőzöttek száma, és azoké is, akik már átestek a betegségen.
A koronavírus és a járványhelyzet testi-lelki jóllétre gyakorolt hatását vizsgáló nemzetközi felmérésben is részt vesz Magyarország – közölte a Semmelweis Egyetem vasárnap az MTI-vel. Az online kérdőív május elsejétől magyarul is elérhető.
A folyadékokat ma szállították ki az intézménynek, a későbbiekben további szállítmány is érkezik.
Érdemes a háziorvossal konzultálni és továbbra is szedni az allergiát enyhítő készítményeket.
A 7 éves kislány március 22-én epilepsziás görcsrohamok miatt került a klinika intenzív osztályára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A baszk szakember Kylian Mbappé hiányáról és Trent Alexander-Arnoldról is beszélt.
A spanyol csapat a 90. perc után tizenegyest hibázott az Al-Hilal ellen.
Elhíresült mondataikkal szembesítette a Tisza Párt politikusait a kommunikációs igazgató.
Az Egyesült Államok szövetségi határőrséget is irányító Vám- és Határvédelmi hatósága közölte a májusi adatokat a déli, Mexikó felőli határán feltartóztatottak számára vonatkozóan.
Különleges elsőséget mondhat magáénak a hőgyészi otthon lakója.
Irán és Izrael között továbbra is heves harc folyik.
Átvenné a HUN-REN négy társadalomtudományi kutatóintézetét az egyetem.
Az osztrák köztársasági elnöki palota sajtóelhárítása napok óta mást sem tesz, csak akadályozza a független sajtó munkáját. Ausztriában véget érni látszik a sajtószabadság.
Különleges elsőséget mondhat magáénak a hőgyészi otthon lakója.
Irán és Izrael között továbbra is heves harc folyik.
Átvenné a HUN-REN négy társadalomtudományi kutatóintézetét az egyetem.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.