A kontaktórák nélküli képzés valóban nem ismeretlen az egyetemek előtt, a Felvi.hu adatai szerint az elmúlt években tanévenként körülbelül ezer új hallgató kezdte meg a tanulmányait távoktatásban, sokan tehát jelenleg is így tanulnak. És ott vannak a levelezős hallgatók is (az idei tanévet 28 ezer új diák kezdte meg ebben a munkarendben), akik szintén viszonylag kevés személyes jelenlét mellett teljesítik a képzési követelményeket.
A Semmelweis Egyetem azt közölte: az egész intézményre kiterjesztik a Moodle E-learning keretrendszerét, amelynek a járványtól függetlenül is a bővítésén, fejlesztésén dolgoznak. – A Moodle-t folyamatosan szinkronizáljuk a Neptun rendszerrel, és a kurzusokhoz rendelt tananyagmegosztás mellett kurzusfórumokat is lehet benne működtetni, illetve alkalmas online vizsgák levezénylésére is.
Emellett hamarosan megtörténik a többek között a Harvard Egyetem által is használt Zoom megoldás integrálása, amely alkalmas videóelőadások (-konferenciák) megtartására és kétirányú kommunikációra is – olvasható a Merkely Béla rektor tájékoztatásában. Szerinte a távoktatással az előadások mindegyike megtartható, és be tudnak építeni bizonyos mértékben a gyakorlati óraszámigényt csökkentő elemeket is (például műtéti közvetítések, bemutatók), de a fő szabály, hogy gyakorlatot távoktatással nem lehet helyettesíteni. A szóbeli vizsgák teljesíthetők online, a gyakorlati vizsgáktól azonban nem lehet eltekinteni.
A rektor kitért arra is, hogy a magyarul jól beszélő hatodéves orvostanhallgatókat a klinikavezetők várják önkéntes munkára, amennyiben az érintettek mindenben megfelelnek a járványügyi szabályoknak.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!