Az éjszaka felgyújtották a Siófokon felállított betlehemet
Az eseten a város ellenzéki polgármestere is felháborodott.
Az eseten a város ellenzéki polgármestere is felháborodott.

Kovács Emőke történész új könyve novemberben jelenik meg.

A vasárnapi akció során az egyenruhásoknak összesen 34 esetben kellett intézkedniük.

A Somogy vármegyei rendőrségre érkezett is bejelentés a kendős férfi miatt.

A tűzoltók közvetlenül a tó partja mellett, a siófoki Beszédes József sétányon fojtották el a lángokat.

A tűzoltók komoly erőkkel vonultak a Petőfi sétányra.

Térképet készített a marásvonalról a vízügyi kirendeltség szakértője.

Húsz fok közelébe esett vissza a víz hőmérséklete a legnépszerűbb tóparti városban.

Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenyét először 1934-ben rendezték meg.

Ezzel történelmi léptékű műszaki fejlesztés valósulhatott meg.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ütős videóban válaszolt Magyar Péter és Tarr Zoltán valóságtagadására a Fidesz frakcióvezetője.

Felejthetetlen interjú.

Eredményekről, tervekről, szórakozásról szólnak a roadshow-k.

A baloldal bezáratná, a Fidesz hatékonyabbá tenné az óbudai óvodák működését.

Brüsszeli körök a párt győzelmében bíznak.

Zoran Milanovic budapesti látogatása újabb egyeztetési lehetőséget kínál a két ország kapcsolatainak erősítésére.

Orbán Balázs szerint brüsszeli körök már a Tisza győzelmében bíznak, hogy előmozdítsák Ukrajna EU-csatlakozását, miközben a BBC az ukrán háborús maffiáról számol be.

Az OLAF-jelentésből elhíresült ügyvédi iroda bonyolítja a közbeszerzéseket a volt SZDSZ-es kör által hatalmába kerített XI. kerületben.

Hiába volt a harmadik kiemelt, senkit sem kímélt.

Évente 850 tonna szén-dioxiddal kevesebb környezetterhelést jelentenek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.