Pénzzel nem lehet népszavazást venni
Külső szereplők is megpróbálják folyamatosan befolyásolni a brexit alakulását, Soros György például már tavaly több százezer fonttal támogatta az egyik legnagyobb nagy-britanniai kilépésellenes mozgalma.

A tudományosság alapvető kritériumainak sem felel meg a Korrupciókutató Központnak a Közbeszerzési Hatóság honlapjáról írt tanulmánya — fogalmazott a Magyar Nemzet kérdésére a hatóság főtitkára.
Döbbenetes őszinteséggel számolt be a Moldovai Köztársaság volt kormányfője arról, hogy még miniszterelnökként egymillió dollárt kapott a magyar származású amerikai milliárdostól.
Pert nyert a Közbeszerzési Hatóság (KH) a Soros György által is támogatott, nonprofit kft.-ként működő Korrupciókutató Központtal szemben (CRCB).
Az előterjesztés szerint Brüsszel még több pénzt ad a Soros-szervezeteknek, hogy azok még több bevándorlót hozzanak be Európába – mondta Halász János, a Fidesz frakciószóvivője.
Keno Verseck – aki az 1990-es években Magyarországon élt – rendszeresen támadja az Orbán-kormányt, főleg annak migrációs politikája miatt.
Az University of Kent szociológus professzora szerint Sorost bírálni nem antiszemitizmus, birodalma létezik, a spekuláns csak a liberálisok szemében Teréz anya.
Most már az a kérdés is felmerül, hogy Verhofstadt agresszív bevándorláspárti álláspontja mögött nem zavaros üzleti érdekek állnak-e.
Egy róla szóló kötet bemutatójának keretében beszélt Soros Györgyről Bajnai Gordon, aki elmondta, bár a milliárdos megtámadta az OTP részvényeit, de nagyon tiszteli őt.
A Google-höz tartozó, az „újságírást megmenteni szándékozó” formációk régóta élvezik a spekuláns támogatását, aki, mint tudjuk, mindig csak jót akar.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Nem kímél senkit és semmit a Tisza Párt vezetése.
Liverpool-játékosok vezérletével és a spanyolok szerint „Isten kezével” nyert Anglia az U21-es Eb-n.
Tekintélyt parancsoló harceszközökkel erősít tovább a honvédség.
A zsarolástól sem riadnak vissza a zöld jogszabályok áterőltetése érdekében.
Ne maradjon otthon a napszemüveg. naptej.
Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök.
Nem kérdés, hogy a PSG-vel szemben csúfosan elbukott BL-döntő fájó emlék az Inter futballistái számára.
Ne maradjon otthon a napszemüveg. naptej.
Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök.
Nem kérdés, hogy a PSG-vel szemben csúfosan elbukott BL-döntő fájó emlék az Inter futballistái számára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.