Hat megdöbbentő ábra arról, mennyire nem működik az embargó
Az európai szankciós politika bizonyos mérőszámok alapján nem igazán működik.
Az európai szankciós politika bizonyos mérőszámok alapján nem igazán működik.
A brit fogyasztói árindex éves emelkedési üteme tavaly augusztus óta folyamatosan több mint egy százalékponttal meghaladja az inflációs célt.
Vajon a ritka sikerek segíthetik-e a mezőgazdasági területek megvédését?
Az olvasók a világjárvány alatt sem kaptak rá az e-bookra.
Márki-Zay Péter az online térben is csak vergődik, a jobboldal majd kétharmaddal tarolt.
A bűnözési statisztikák romlásának oka lehet az is, hogy a demokrata városvezetők szándékosan korlátozták a helyi rendőrségek hatáskörét.
Tavaly augusztushoz viszonyítva az élveszületések száma kismértékben nőtt, a halálozásoké pedig csökkent.
Kettősséget mutatnak a Magyar Nemzeti Bank kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási adatai a tavalyi, pandémiás évről.
Áprilishoz képest a kivitel 4,4 százalékkal, a behozatal 1,9 százalékkal csökkent.
Sallai Rolandnál csak a francia Kylian Mbappé és a dán Joakim Mæhle cselezett jobban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A hazai futamára készülő spanyol világbajnokon a csapattulajdonos fia is átlépett.
A Tisza Párt személyzeti politikájáról nyilatkozott minap a HVG-nek Radnai Márk alelnök, a felekezet közösségépítésért felelős politikusa.
Négy regnáló, négy korábbi miniszterelnök, nyolc pártelnök, tizenegy miniszter és huszonöt képviselő szerte a világból.
Azonos esélyekkel kezdi a bajnoki döntőt a Veszprém és a Szeged, nehéz megmondani, ki az esélyes.
Orbán Viktor beszéde a CPAC Hungary 2025 nyitókonferenciáján.
A hátvéd családi körben pihen, a jövője hamarosan eldől.
ELEMZŐI HANGERŐ – Egyértelmű az összejátszás az uniós vezetés és a hazai ellenzék között.
Azonos esélyekkel kezdi a bajnoki döntőt a Veszprém és a Szeged, nehéz megmondani, ki az esélyes.
Orbán Viktor beszéde a CPAC Hungary 2025 nyitókonferenciáján.
A hátvéd családi körben pihen, a jövője hamarosan eldől.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.