Egyre feljebb kúszik a külkereskedelmi többlet
A tavaly novemberi 811 millió eurós pozitív egyenleg jelentős javulásra utal az egy évvel korábbihoz képest
A tavaly novemberi 811 millió eurós pozitív egyenleg jelentős javulásra utal az egy évvel korábbihoz képest
Ha lesz hatékony vakcina, a piaci elemzők szerint robbanásszerű felfutás jöhet a gazdaságban 2021 második fél évétől.
A Takarékbank előrejelzése szerint csak átmenetileg nő a hazai munkanélküliség, a reálbér viszont tartósan emelkedik.
A Moody's külön kiemelte: azzal számolnak, hogy a magyar gazdaság külső sérülékenységének 2012 óta érzékelhető csökkenése tartós marad
A Takarékbank vezető elemzője úgy véli, a bruttó hazai termék éves alapon 2,0-2,1 százalékkal nőhetett.
A várakozásoknak megfelelően 2,4 százalékosra esett vissza az infláció áprilisban a márciusi 3,9 százalékról.
Az eszköz bejelentése után szerdán nagymértékben erősödött a forint a korábbi gyengülés után, csütörtökön viszont erős változékonyság jellemezte az árfolyamot.
Rögtön megjelent a fogyasztási oldalon a decemberi béremelések hatása, aminek köszönhetően januárban a szakértőket is meglepte a kiskereskedelmi forgalom számottevő növekedése.
Nem számítottak ekkora növekedésre az elemzők. A GDP tavaly öt százalék közelében maradt. A bővülést a kis- és nagykereskedelem, a kereskedelmi ingatlanpiac és a turizmus kiemelkedő teljesítménye húzta.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Két napon keresztül tüntetnének a balliberális aktivisták.
Marco Rossi felfedezettjének La Liga-karrierje eddig katasztrofálisan alakul.
Moszkvában győzelmi hangulat van.
Egykori kollégájuk mesélt róluk.
Több útszakaszon is baleset történt, torlódásra kell számítani.
Alkotmányba foglalták, hogy az ember vagy férfi vagy nő.
Csődközelben lévő Nitrogénművek, milliárdos kartellbírság, döbbenetes baloldali kapcsolatrendszer, Rod Stewart-koncert a születésnapon és szemkápráztató luxus – röviden így rajzolható fel a mindig az Orbán-kormány aktuális kihívóját pénzelő üzletember portréja.
Több útszakaszon is baleset történt, torlódásra kell számítani.
Alkotmányba foglalták, hogy az ember vagy férfi vagy nő.
Csődközelben lévő Nitrogénművek, milliárdos kartellbírság, döbbenetes baloldali kapcsolatrendszer, Rod Stewart-koncert a születésnapon és szemkápráztató luxus – röviden így rajzolható fel a mindig az Orbán-kormány aktuális kihívóját pénzelő üzletember portréja.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.